Sport

Pars itthon dobhat nagyot

pars krisztián (pars krisztián, )
pars krisztián (pars krisztián, )

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) döntése alapján az idei Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj a kalapácsvetés nemzetközi versenysorozatának (Hammer Throw Challenge 2013) egyik állomása lesz.

Ez a sportdiplomáciai siker az emlékverseny szervezői szerint egyben újabb lépés a felé, hogy a viadal két év múlva a Gyémánt Liga, a világ legrangosabb egynapos atlétikai eseménysorozatának egyik állomása lehessen.

Az MTI-hez eljuttatott közleményből kiderül: már szinte biztos, hogy a világ legjobb kalapácsvetői közül a londoni aranyérmes Pars Krisztián mellett július 10-én ott lesz a Puskás Ferenc Stadionban a szlovén olimpiai és világbajnok Primoz Kozmus is.

A kalapácsvetés nemzetközi sorozatának szabályai szerint a szám 15 legjobb eredményt elért versenyzőjének a jelentkezését kötelező a szervezőknek elfogadni, így a Gyulai István Memorialon még soha nem látott számban indulnak majd a világ legjobb férfi kalapácsvetői. A pénzdíj mellett fontos az eredmény is, a sorozat végén minden versenyző három legjobb dobását összeadják, s a győztes 40 ezer dollárral gazdagodik, hasonlóan a Gyémánt Liga szabályaihoz. Tavaly Pars Krisztián vehette át ezt az összeget.

Európában a Gyulai István Memorial mellett mindössze öt másik állomáson mérhetik össze tudásukat a legjobb férfi kalapácsvetők a sorozatban.

A Gyulai Memorial szervezői az idei rendezvényre az eddigieknél is több nemzetközi sztáratlétát hívnak meg. A nagydíj azért is különösen fontos, mert idén töltötte volna be 70. életévét a verseny névadója, Gyulai István, a legismertebb és legelismertebb magyar sportdiplomata, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség egykori főtitkára, másfél évtizedig az IAAF főtitkára, 28-szoros magyar bajnok atléta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik