Sport

Egy lépéssel közelebb a bronzhoz a Szeged

A Szeged jutott előnyhöz a férfi vízilabda-bajnokság rájátszásában a bronzéremért zajló, két győzelemig tartó párharc nyitómeccsének megnyerésével.

A keddi mérkőzésen, amelynek a Szegedi Sportuszoda adott otthont, a magabiztosabb vendégek 2-0-ra, majd 5-1-re elhúztak. A nagyszünetig valamelyest javított kilátásain az alapszakaszgyőztes csongrádi csapat, 5-3-ra szépített.
A harmadik szakaszban maradt a kétgólos különbség (4-6), a negyedik negyed elején azonban 6-5-re feljöttek a hazaiak.

A Szeged nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de a piros-kékek olimpiai bajnok centere, a másodszor is eredményes Steinmetz Ádám révén fővárosi gól született a negyedik játékrész derekán (5-7). A vendéglátók háromszoros ötkarikás aranyérmes centere, a szintén duplázó Molnár Tamás zárkóztatta közelebb csapatát, majd az ő gólpassza nyomán lett 7-8, szűk két perccel a vége előtt pedig utol is érte ellenfelét a Szeged Decker Ádám révén (8-8).

A csattanót a hazaiak légiósának, Aljosa Kunacnak a gólja jelentette, így a Szeged várhatja előnnyel a folytatást.    
A második meccset pénteken játsszák a Komjádi uszodában.

A hölgyeknél bajnoki döntőt játszottak, melyen az Eger diadalmaskodott. Ez volt a hevesiek második győzelme, már csak egy siker kell a címvédőnek a Szentes elleni párharcban ahhoz, hogy ismét az élen végezzen.

Eredmény – vízilabda ob I., 3. helyért, 1. mérkőzés

A-Híd Szeged VE – TEVA-Vasas 9-8 (1-3, 2-2, 1-1, 5-2)
a legjobb góldobók: Molnár T., Younger, Kunac 2-2, illetve Vámos, Öler, Steinmetz Á. 2-2

női döntő, 2. mérkőzés:
Hungerit Szentesi VK – ZF-Eger 10-13 (2-4, 3-5, 2-3, 3-1)
a legjobb góldobók: Miskolczi 3, illetve Keszthelyi, Antal 4-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik