Sport

Magyar ezüst a hazai öttusa-Világkupán

marosi ádám (marosi ádám, )
marosi ádám (marosi ádám, )

Második lett Marosi Ádám a Trigranit öttusa Világkupa-verseny vasárnapi férfidöntőjében.


Fotó: MTI

Az olimpiai bronzérmes magyar versenyzőt megelőzve a brit James Cooke nyerte meg a viadalt, míg a harmadik helyen a francia Jean Maxence Berrou végzett.

Az utolsó szám, a lövészettel kombinált futás előtt Marosi az első, míg Demeter Bence a második helyen állt, utóbbi végül a legjobb húszból is kikerült.

“Amikor dobogóra állok egy verseny végén” – mondta  Marosi Ádám -, mindig sokat köszönhetek a lovaglásnak. A kombinált számnak az élről vágtam neki, és bevallom, nem számítottam arra, hogy a brit ennyire jól fog lőni. De nem vagyok elégedetlen a teljesítményemmel, Cooke volt ma nagyon jó.”

Demeter Bence azt mondta, hogy nem tudja, mi történhetett vele a záró számban, mert nem izgult jobban, mint máskor.

Nem indult a versenyen a tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes Kasza Róbert, aki a riói Vk-fordulón márciusban elszenvedett kulcscsonttöréséből még nem épült fel teljesen, illetve kihagyta a döntőt a válogatott egy másik meghatározó tagja, a selejtezőből továbbjutó Tibolya Péter, akinek a pénteki előcsatározások során felerősödtek a fájdalmai a bal sarkában, amellyel egy ideje gondjai vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik