Sport

Megszállják a kajak-kenusok Szegedet

dombi rudolf-kökény roland (i) (dombi rudolf, kökény roland, )
dombi rudolf-kökény roland (i) (dombi rudolf, kökény roland, )

Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a szegedi Világkupa.

Több mint negyven ország mintegy nyolcszáz versenyzője vesz részt a pénteken kezdődő szegedi kajak-kenu Világkupán, melyen a hazai színek képviseletében 65 kajakos, illetve kenus indul – jelentették be a szervezők a csapatbemutatóval egybekötött csütörtöki, szegedi sajtótájékoztatón.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy az utóbbi időben nem szerepelt ilyen nagy magyar csapat a hazai Vk-n.

Botka László polgármester hangsúlyozta: a város kiemelten támogatja a sportágat, ő maga pedig büszke arra, hogy a csapatba tíz szegedi is bekerült.

A Világkupa programja

péntek:
500 és 1000 m-es előfutamok 9.00
500 és 1000 m-es középfutamok 14.00

szombat:
500 és 1000 m-es döntők 10.30 (B döntők 9.25 órától)
200 m-es elő- és középfutamok 14.00

vasárnap:
500 és 200 m-es döntők 10.00 (B döntők 9.05 órától)
500 és 5000 m-es döntők 13.20

Ábrahám Attila, a szervezőbizottság elnöke kiemelte: a verseny sikeres lebonyolításán több mint 500 munkatársával dolgozott az utóbbi időben. Az akkreditációs időszakot az előző évekhez képest mintegy 20 százalékos növekedéssel zárták. A versenyre 41 ország 800 sportolója jelentkezett be.

Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya elmondta: a magyar csapat tagjaként sok fiatal próbálhatja ki magát a hétvégi versenyen. Hozzátette: a hazai Vk jó lehetőség a bizonyításra azoknak, akik most kerültek fel a felnőttek közé, de egyben remek teszt a rutinos versenyzőnek.

A szakvezető jelezte, hogy fontosak ugyan a helyezések és az érmek, de a magyar versenyzők elsősorban a két hét múlva esedékes első Európa-bajnoki és világbajnoki válogatóra koncentrálnak.

A magyar csapat

Férfiak:

K-1:
5000 m: Gere Bálint, Noé Milán
1000 m: Gere, Szalai Tamás
500 m: Szalai, Dombvári Bence
200 m: Dudás Miklós, Tótka Sándor

K-2:
1000 m: Dombi Rudolf, Kökény Roland; Bozsik Gábor, Császár Gergely
500 m: Schenk Áron, Kugler Attila; Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin
200 m: Sík Márton, Beé István; Kadler Viktor, Hérics Dávid

K-4:
1000 m: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel; Noé Bálint, Noé M., Kovács Attila, Csontos Csaba

C-1:
5000 m: Vajda Attila, Kiss Tamás
1000 m: Vajda, Varga Dávid
500 m: Mike Róbert, Vasbányai Henrik
200 m: Horváth Gábor, Lantos Ádám

C-2:
1000 m: Mike, Tóth Márton; Szabó Gábor, Forgó Christopher
500 m: Korisánszky Péter, Korisánszky Dávid; Viola Viktor, Bodonyi András
200 m: Horváth, Bozsik Attila; Lantos, Nagy Péter

C-4:
1000 m: Kiss, Vasbányai, Sáfrán Mihály, Sarudi Pál; Devecseri Ádám, Vass András, Nagy, Androkity Marcell

Nők:

K-1:
5000 m: Csay Renáta, Bara Alexandra
1000 m: Medveczky Erika, Bara
500 m: Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina
200 m: Kozák, Vad Ninetta

K-2:
1000 m: Hagymási Réka, Horváth Alexandra; Szilvásy Nóra, Szabó Petra
500 m: Kárász Anna, Vad; Nagy Flóra, Lucz Dóra
200 m: Szilvásy, Szabó P.; Hagymási, Tóth Dzsenifer

K-4:
500 m: Szabó Gabriella, Kozák, Kovács Katalin, Fazekas-Zur; Nagy, Szabó P., Farkasdi Ramóna, Lucz

C-1:
200 m: Takács Kincső, Lakatos Zsanett

C-2:
500 m: Takács, Lakatos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik