Sport

Murray: 400

Andy Murray (andy murray, )
Andy Murray (andy murray, )

A brit teniszező karrierje négyszázadik győzelmét aratta. Most Madridban nyert.

A világranglista harmadik helyén tanyázó Andy Murray még csak mostanában (május 15-én) tölti be a 26-ot, de már így is évek óta ott van a teniszvilág élmezőnyében. A klasszisokat felvonultató madridi tornán is a harmadik kiemelést kapta meg, ugyanakkor nem volt könnyű dolga a második körben.


Fotó: AFP

A férfiak 4,3 millió euró összdíjazású küzdelmében a német Florian Mayerrel sodorta össze először a sorsolás, a brit pedig csak két nagyon szoros, rövidítésben eldőlő szettben tudta felőrölni riválisát. Ez volt Murray 400. győzelme karrierje során:

“Úgy érzem, hogy jól ütöttem meg a labdákat, kevésszer találta el rosszul, de fogadóként már nem voltam az igazi. Ez az egyetlen dolog, amin javítani szeretnék a továbbiakban” – mondta a meccset követően az Eurosportnak.

A második helyen kiemelt, egyben címvédő Roger Federer könnyebben masírozott tovább, ő 6-3, 6-3-ra verte a cseh Stepaneket. A vasárnap még Münchenben diadalmaskodó Tommy Haas még ennél is simábban nyert, az olasz Seppinek csak három nyert játék jutott. A világranglista nyolcadik Richard Gasquet ugyanakkor kiesett, a franciát a spanyol Gimeno-Traver verte.

A hölgyeknél is továbbment a címvédő, Serena Williams a hazai közönség előtt játszó Dominguez Linót verte. A nagyok közül Nadja Petrova és Dominika Cibulkova is kiesett.

Eredmények – Madridi tenisztorna:

Férfiak: Murray (brit, 3.) – Mayer (luxemburgi) 7-6, 7-6
Federer (svájci, 2.) – Stepanek (cseh) 6-3, 6-3
Verdasco (spanyol) – Raonic (kanadai, 12.) 6-4, 2-6, 7-6
Robredo (spanyol) – Bagdatisz (ciprusi) 6-4, 6-2
Andujar – Isner (amerikai) 6-4, 6-4
Monaco (spanyol) – Tipsarevic (szerb, 9.) 7-6, 6-3
Gimeno-Traver (spanyol) – Gasquet (francia, 8.) 7-5, 3-6, 6-4
Juzsnij (orosz) – Fognini (olasz) 7-6, 2-6, 7-6
Haas (német, 13.) – Seppi (olasz) 6-1, 6-2
Simon (francia, 16.) – Chardy (francia) 6-4, 7-6
Giraldo (kolumbiai) – Klizan (szlovák) 6-2, 6-4
Wawrinka (svájci, 15.) – Copil (román) 6-4, 6-4
Troicki (orosz) – Granollers (francia) 7-5, 4-6, 6-2
Paire (francia) – Souza (spanyol) 6-1, 7-6

Nők: 2. forduló (a 16 közé jutásért):

S. Williams (amerikai, 1.) – Domínguez Lino (spanyol) 6-2, 7-5
Lisicki (német) – Cibulkova (szlovák, 15.) 7-6 (7-4), 7-6 (7-3)
Medina Garrigues (spanyol) – Keys (amerikai) 7-6 (7-3), 6-3
Bartoli (francia, 14.) – Torro-Flor (spanyol) 6-4, 2-6, 6-4
Svedova (kazah) – Flipkens (belga) 6-2, 4-6, 6-4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik