Sport

A világ szeme a budapesti karate-Eb-n

karate (karate, )
karate (karate, )

Két-három hazai érmet remél a Magyar Karate Szövetség a budapesti Európa-bajnokságtól. A sportág közben ki szeretne jutni az olimpiára.


A magyar Eb-csapat tablója
Fotó: MKSZ

Kedden annak apropóján tartottak sajtótájékoztatót a budapesti Stefánia Palotában, hogy csütörtöktől hazánk ad otthon a karate Európa-bajnokságnak. A szervezők nem győzték hangsúlyozni: még el sem kezdődött a seregszemle, de máris rekordot döntött az esemény, ugyanis a kontinensviadalra 45 országból több mint 700 versenyzőt neveztek be. Magyarországot 22-en képviselik, a vezetőség a hazai rendezésű Eb-n 2-3 éremért folyó küzdelmet vár.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára elmondta, „büszkék lehetünk rá, hogy Magyarország sportnagyhatalom”, és mivel a karate is a sikeres sportágak közé tartozik, így minden támogatást megérdemel. A kormány épp ezért úgy döntött, hogy 30 millió forinttal járul hozzá a budapesti Eb rendezési költségeihez.

A magyar csapat

Küzdelem, egyéni:

Férfiak:
60 kg: Horváth Ottó
67 kg: S. Kovács Ádám
75 kg: Virág András
84 kg: Molnár Dániel
+84 kg: Bodor Gábor

nők:
50 kg: Molnár Réka
55 kg: Tóth Beatrix
61 kg: Csák Klaudia
68 kg: Metzger Sandra
+68 kg: Bartha Nikola

csapat:

férfiak: Tadissi Martial, Molnár Dániel, Kőhegyi Zoltán, Szegedi Döme, Höning Alexander, Grozdanov Philip, Peller Ádám

nők: Metzger Sandra, Lassingleitner Fruzsina, Bartha Nikola, Juhász Nikolett

Formagyakorlat, egyéni:

férfi: Nagy Botond

női: Miklós Nikolett

csapat: Nagy Botond, Pákay Péter, Mihály Péter

Mészáros János, a hazai szövetség elnöke, valamint George Jerolimposz, az európai szervezet főtitkára ugyanazt emelte ki: a mostani Európa-bajnokság nagyon fontos állomás a sportág történetében, így nagy figyelem fogja kísérni a tornát. Ennek oka az, hogy a karate is szeretne bekerülni a 2020-as olimpia programjába, márpedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága május végén, Szentpéterváron választja ki, mely sportág – esetleg mely kettő – felvételét javasolja a 2020-as programba. A végső döntést a NOB közgyűlése hozza meg szeptemberben.

„Ez az utolsó állomás a szentpétervári döntés előtt, épp ezért fontos, hogy sikeres rendezvény legyen az Európa-bajnokság. Ezért is jó, hogy Budapest ad otthon az eseménynek” – mondta Jerolimposz.

Mészáros megjegyezte, az lenne a legjobb, hogy ha a karate és a birkózás kéz a kézben kerülne be a 2020-as játékok programjába. Megosztott egy érdekes statisztikát is: Londonban a megkérdezettek 70 százaléka vallotta azt, hogy a karaténak helye van az olimpián.

Korábban a legjobb magyar karatés, S. Kovács Ádám mondta el nekünk várakozásait az Eb-vel kapcsolatban.

Ruzsinszki György, a magyar csapat vezetője szerint a magyar karate felnőttkorba lépett: „Egy új generáció nőtt fel, ami fontos a jelenre és a jövőre nézve is. Ez a generáció képes arra, hogy amennyiben a sportág bekerül az olimpia programjába, úgy egyből érmet szerezzen.”

Ami a beosztást illeti: az Eb-n csütörtökön az egyéni, pénteken a csapatversenyek selejtezőit rendezik, míg a szombat-vasárnapi szakaszban a bronzmérkőzésekre és a döntőkre kerül sor.

Flashmob az ötkarika jegyében

Az utánpótlássikereknek is köszönhetően az MKSZ vezetői úgy látják, hogy egy esetleges 2020-as olimpiai részvétel esetén Magyarország rögtön képes lehet az éremszerzésre. Ám ezekről az esélyekről csak akkor érdemes beszélni, ha a karate sikerrel túljut egy másik versengésen. A NOB végrehajtó bizottsága május végén, Szentpéterváron nyolc sportág – a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, a közösen pályázó baseball és softball, valamint a birkózás – közül választ ki kettőt, amelyek felvételét javasolja a 2020-as programba. A végső döntést a NOB szeptemberi közgyűlése hozza meg Buenos Airesben.

A karate már évtizedek óta ott kopogtat az olimpia ajtaján, és a sportág egész társadalma bízik abban, hogy idén végre sikerül bekerülni. A cél eléréséért a világszövetség, a WKF nagyszabású kampányt folytat „The K is on the way” címmel – ehhez csatlakozik most a magyar szövetség egy „flashmob” megszervezésével.

Szerdán délután 3 és 4 óra között a Hősök terén jelentős karatés csődület várható: a külföldi válogatottak és magyar Eb-indulók mellett több száz hazai kisebb és nagyobb karatés jelezte már részvételét. A megjelentek egy hatalmas K betűt és az ötkarikát formázzák majd meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik