Sport
Vlagyimir Klicsko (vlagyimir klicsko, )

Vlagyimir Klicsko, a megállíthatatlan

Az ukrán ökölvívó a hatodik menetben T.K.O.-val legyőzte az olasz Francesco Pianetát.

Nagy volt a fogadkozás a mannheimi találkozót megelőzően a 28 esztendős olasz révén, aki ismerte jól a fiatalabbik Klicsko-fivért, ugyanis korábban edzőpartnerek voltak. Az itáliai bunyós eddig 29 meccset vívott meg veretlenül, igaz olyan nagy ellenfele egy sem akadt.

Francesco Pianeta eddigi legnagyobb sikerét azonban a ringen kívül aratta, korábban ugyanis rákot diagnosztizáltak nála, ám ő legyőzte a halálos kórt.


Fotó: AFP

Az olasz már az első menetben próbálta testütésekkel megpuhítani ellenfelét, ám kevés sikerrel járt, majd belelendült Vlagyimir Klicsko és csinálta, amit nagyon tud: nagy pofonokkal vette el riválisa kedvét a küzdelemtől. Pianeta a negyedik és az ötödik menetben is padlózott, de ekkor még talpra tudott állni, ám mikor a hatodikban is számolni kellett rá, a mérkőzésvezető T.K.O.-t hirdetett, Klicsko nyerte meg az összecsapást.

A profi karrierje 60. győzelmét arató (3 vereség mellett) Dr. Acélkalapács ezzel megvédte a WBA, az IBF, a WBO, az IBO és a Ring Magazine nehézsúlyú övét.

A mannheimi gála egyik betétmérkőzéseként kötelek közé lépett Zatykó Zita, aki a hazai közönség előtt szereplő Christina Hammerrel találkozott a Boksz Világszervezet (WBO) betöltetlen nagyközépsúlyú világbajnoki övéért. Az összecsapást Hammer egyhangú pontozással nyerte, így Zatykó – aki ezzel elveszette a Boksz Világalapítvány (WBF) címét – profi pályafutása első vereséget szenvedte el.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.