Sport

Az Olaj már a legjobb négy között

Elsőként a címvédő Szolnok jutott be az elődöntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben, mivel a negyeddöntős párharc harmadik mérkőzésén is legyőzte a Szombathely együttesét.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban az Olaj már 2-0-ra vezetett, így azzal a tudattal léptek pályára kedden este, ha harmadszor is legyőzik a Szombathely együttesét, ott lesznek a legjobb négy között. Ez be is jött a szolnokiaknak, bár az első negyedben még tartotta magát a Kálmán vezette vendég együttes, de a második etapban az Olaj hat ponton tartotta riválisát.

Ezt követően pedig tartotta az előnyt a Szolnok, így a vége sima, 80-61-es győzelem lett, vagyis a címvédő továbbjutott.

A kupagyőztes Alba Fehérvár, az Atomerőmű és a Kaposvár számára azonban még egy győzelem hiányzik: mindhárom alakulat 2-1-re vezet.

Eredmények – férfikosárlabda NB I., negyeddöntő

Szolnoki Olaj KK – Szova-Trend Optika KC Szombathely 80-61 (23-22, 20-6, 12-18, 25-15)
legjobb dobók: Sehovic, Báder 15-15, illetve Kálmán 19
A párharcot a Szolnok nyerte 3-0-ra.

Alba Fehérvár – Pécsi VSK-Pannonpower 76-58 (17-16, 20-11, 20-12, 19-19)
legjobb dobók: Wood 20, illetve Loesing 18
A párharc állása: 2-1 a Fehérvár javára.

Atomerőmű SE-Körmend 109-64 (27-16, 32-15, 18-14, 32-19)
legjobb dobók: Körtélyesi 22, illetve Austin 20 
A párharc állása: 2-1 az Atomerőmű javára.

Kaposvári KK-TOP COP Security Jászberény 94-85 (23-21, 20-18, 25-31, 26-15)
legjobb dobók: Swanston 23, illetve Rakits 18
A párharc állása: 2-1 a Kaposvár javára.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik