Sport

Jövőre már legyőzné a Fradi a Győrt

elek gábor (elek gábor, ftc rail cargo hungaria, ftc, )
elek gábor (elek gábor, ftc rail cargo hungaria, ftc, )

Német válogatott balátlövővel erősített az FTC-Rail Cargo női kézilabdacsapata, amely nagy terveket szövöget a következő szezonra.

Kökény Beatrix ügyvezető igazgató a hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: az eredményeket illetően a terveknek megfelelően alakult az évad, ám többször nyomasztó sérüléshullám sújtotta őket.

„Az NB I-ben döntősök voltunk, a Bajnokok Ligájában a nyolc közé kerültünk, a Magyar Kupában pedig az éremért játszunk majd. Jövőre szeretnénk előrébb lépni, közelebb kerülni a legnagyobb riválisunkhoz, a Győrhöz, és elvárás lesz, hogy a BL-ben ismét a legjobb nyolcba kerüljünk” – mondta Kökény.

Hozzátette: ha egy kicsivel több a szerencséjük, és az alapjátékosok – mint például Nerea Pena vagy Tomori Zsuzsanna – nem szenvedtek volna súlyos sérülést, akkor talán még jobb lett volna a szereplésük.


Elek Gábor két győzelmet vár jövőre a nagy rivális ellen
Fotó: MTI

Elek Gábor vezetőedző kitért rá, hogy bár ebben az idényben egyszer sem tudtak a Győr ellen a legerősebb összeállításban pályára lépni, és a négy bajnokin összesen egy döntetlenre voltak képesek, a következő szezonban legalább két hazai győzelemben bízik az ETO-val szemben.

Jenei Zsolt Ákos szakosztályelnök elmondta, hogy a következő idényre sikerült leigazolniuk a kapus Szikora Melindát Fehérvárról, a beállós Mészáros Reát Vácról, valamint a német válogatott első számú balátlövőjét, Laura Steinbachot a Leverkusenből. Távozik Siófokra a kapus Pastrovics Melinda – aki térdpanaszai miatt a Magyar Kupa május 24–25-i négyes döntőjében sem léphet pályára –, valamint ugyanoda kölcsönbe Deáki Dóra és Dajka Bettina.

Sikerült szerződést hosszabbítani Penával és Kovacsicz Mónikával, korábban pedig már bejelentették Cifra Anita és Zácsik Szandra megtartását is.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke elmondta: a női kézilabdások jó úton járnak, az elmúlt három szezonban csupán két légióssal a keretben sorozatban kétszer nyertek KEK-et, és idén a BL-ben vitézkedtek.

„Parádés, hogy sok-sok magyar játékossal és kevés, ám minőségi légióssal milyen szép eredményeket ért el a csapat mind a hazai, mind pedig a nemzetközi színtéren. Erről az útról nem szabad letérni” – jegyezte meg Kubatov.

Kiemelte: az utánpótlás-nevelésen nagyon sok múlik, éppen ezért – az infrastruktúra helyzetén javítva – a következő két évben két munkacsarnokot szeretnének felépíteni, amelyet a fiatalok használhatnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik