Sport

A Kielből igazolt világsztárt a Veszprém

momir ilic (momir ilic, )
momir ilic (momir ilic, )

A BL-kudarc után kiderült, Momir Ilic az MKB-be szerződik.

Igazi profi kézilabdázó érkezik a magyar bajnokhoz. Momir Ilic ugyanis a THW Kiel csapatában remekül játszott szombaton, a Veszprém Arénában.

A Kiel 29-28-ra nyert, ezzel kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. A meccs után elismerte a németek klasszisa, Momir Ilice, hogy Veszprémbe szerződik.

A szerb játékos három évre írt alá Carlos Ortega együtteséhez.

„A mai meccsről csak annyit, hogy borzalmasan nagy csatában jutottunk tovább, ugyanakkor megint tapasztaltam, milyen remek együttesbe kerülök” – mondta a Nemzeti Sportnak a játékos.

“Hogy miért hagyom ott a Kielt és a Bundesligát, arról több találgatás és vélemény is megjelent az európai sportlapokban, az internetes oldalakon azóta, hogy bejelentettem, szerződésem lejártával, vagyis júliustól nem maradok Kielben. Az okok sokrétűek, azonban már nem igazán fontosak, ezért erről nincs mit mondanom. Lényegesebbnek érzem a közelebbi és a távolabbi jövőt, hiszen egyelőre Kielben vár rám sok feladat az évad végéig, majd feleségemmel, Majával együtt átköltözöm Veszprémbe” – tette hozzá Ilic, aki a heteseket magabiztosan lőtte a veszprémi visszavágón.

Az MKB-hoz kapcsolódó hír még, hogy Mirko Alilovic, a csapat kapusa részleges szalagszakadást szenvedett a vádlijában a szombati mérkőzésen, így minimum három hetes pihenőre van szüksége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik