Joo-Abigel(1)(960x640).jpg (joó abigél, )
Sport sport

Joó és Bor is bronzérmes a cselgáncs-Eb-n

Joó Abigél és Bor Barna is megnyerte bronzmérkőzését a budapesti cselgáncs Európa-bajnokságon.

Szombaton délután két magyar versenyzőnek szoríthattunk a budapesti cselgáncs Európa-bajnokságon: a 78 kilós hölgyek mezőnyében induló Joó Abigélért, valamint a férfiak +100 kategóriájában tatamira lépő Bor Barnáért. A két sportoló külön utakon jutott el az bronzmérkőzésig, ugyanis míg Joó kikapott az elődöntőben, addig Bor a vigaszágról küzdötte el magát a harmadik helyért vívott csatáig.

A címvédő Joó a német Luise Malzahn ellen lépett tatamira. Jól kezdett a magyar lány, majd közel egy perc után pontot érő akciót hajtott végre, ám vaza ari helyett végül jukónak látták az ítészek, így 1-0-ról folytatódott a harc. A folytatásban mind a két lány aktív volt, majd a német egyszer pontért reklamált a pontozóknál – tegyük hozzá, jogosan. Nem kapta meg, Joó Abigél pedig kihúzta a végéig, így megnyerte a bronzmeccset!


Fotó: MTI / Kovács Tamás
A képre kattintva galéria nyílik.

“Vártam nagyon az itthoni Eb-t, de aztán elkezdtem izgulni, gyomorgörcsöm volt, és az első meccsem előtt még sírtam is egy picit – idézte fel Joó Abigél a bronzmeccset az MTI-nek. – A szőnyegen aztán erőt adott a buzdítás, a bronzmeccsre a német eléggé elfáradt, nekem inkább az az előtti két mérkőzésen volt nehéz. Úgy tűnik, páros években nyerek Eb-t, szóval talán jövőre ismét…”

Bor Barna az ellen a Matjaz Ceraj ellen meccselt, akit eddig minden alkalommal le tudott győzni. A szlovén bő egy perc után majdnem átdobta maga fölött Bort, de a magyar judoka kivédte a támadást, sőt, a földhöz passzírozta ellenfelét, aki nem bírt kiszabadulni a szorításból, így meglett a második magyar bronzérem is szombaton!

“Úgy mentem ki a tatamira, hogy ha beledöglök is, megcsinálom. Edzőm is azt mondta, hogy itt a döntőben már nem kell tartalékolni – nyilatkozott örömkönnyekkel a szemében Bor. – Nem éreztem tehernek a hazai Eb-t, élveztem a meccseket, az olimpiai csalódás és a sok ezüst után nagyon meg vagyok hatódva.”

A szombati érmesek

férfiak:
90 kg:
1. Kirill Gyenyiszov (Oroszország)
2. Varlam Liparteliani (Grúzia)
3. Karolis Bauza (Litvánia) és Kirill Voproszov (Oroszország)

100 kg:
1. Lukas Krpalek (Csehország)
2. Henk Grol (Hollandia)
3. Jevgenijs Borodavko (Lettország) és Cyrille Maret (Franciaország)
…Cirjenics Miklós és Farkas Bálint helyezetlen

+100 kg:
1. Teddy Riner (Franciaország)
2. Adam Okruasvili (Grúzia)
3. BOR BARNA és Jean-Sebastien Bonvoisin (Franciaország)

nők:
78 kg:
1. Lucie Louette (Franciaország)
2. Ana Velensek (Szlovénia)
3. JOÓ ABIGÉL és Marhinde Verkerk (Hollandia)

+78 kg:
1. Lucija Polavder (Szlovénia)
2. Emilie Andeol (Franciaország)
3. Belkis Zehra Kaya (Törökország) és Irina Kindzerska (Ukrajna)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.