Sport
joó abigél (joó abigél)

Joó Abigél és Bor Barna a bronzért küzdhet

Négy magyar versenyzőből csak kettő lesz érdekelt a cselgáncs Európa-bajnokság délutáni programjában: Joó Abigél és Bor Barna.

Fotó: MTI

A vb-ezüstérmes Bor Barna volt a szombati nap egyik favoritja, és ehhez méltóan is kezdett a Papp László Sportarénában. Ugyanis a juniorok között jeleskedő osztrák Daniel Allerstorfert intézte el nagyon könnyen, hiszen ellenfelét háromszor is megintették, majd Bor iponnal nyert.

A második mérkőzését viszont elveszítette az orosz Renat Szajdovval szemben. 1 perc 5 másodpercig tartott a mérkőzés, amikor a kicsinek nem nevezhető Bort a jóval nagyobb orosz cselgáncsozó a földre vitte. Bor Barna így a vigaszágra került, ahol majd a német Robert Zimmermannal meccsel.

A paksi versenyző megizzadt német ellenfele ellen, Zimmermann ugyanis majdnem a hátára fektette honfitársunkat, aki a levegőben bravúrosn kifordult a földhöz vágás elől. A folytatásban aztán ő indított el egy akciót, a hátára is vágta a németet, így ipponnal jutott tovább a bronzmeccsre.

A 100 kilósok között a honvédos Cirjenics Miklós a bolgár Daniel Dicsevet egy ippont érő két vazaarival győzte le az első mérkőzésén, majd a moldáv Evgheni Coreacon is ipponnal jutott túl. A negyeddöntőbe jutásért rendezett összecsapáson viszont a cseh Lukas Krpalek megálljt paranycsolt Cirjenicsnek.

Súlycsoporttársa, Farkas Bálint a spanyol David Alarza Palaciosszal kezdett, és két perccel a vége előtt vazaarit érően dobta el ellenfelét, aki meg is sérült az akció során. Nem sokkal később a bosnyák Amel Mekic viszont legyőzte Farkast, így ő is búcsúzott.

A 78 kilós hölgyek között Joó Abigélért szoríthattunk. A magyar versenyző a holland Marhinde Verkerk ellen kezdte meg a szereplést az Eb-n. Ellenfelét kétszer is megintették a mérkőzés során, és mint később kiderült, a büntetésekkel nyerte meg a meccset Joó, hiszen az utolsó pillanatokban Verkerk még megpróbálta földre vinni a magyar cselgáncsozót, de az idő már lejárt, így végül Joó került az elődöntőbe, ám ott sajnos kikapott, de a bronzéremért még így is versenyben van. Ellenfele a német Luise Malzahn lesz.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.