Sport

Édesanyja büszke Gercsák Szabinára

A 16 éves miskolci lány lett a dzsúdó-Eb legjobbja pénteken, 7. lett.

A nagyok – így Ungvári Miklós, Ungvári Attila, Csoknyai László vagy épp Krizsán Szabolcsmég délelőtt búcsúzott a küzdelmektől a budapesti cselgáncs-Európa-bajnokságon.

Délutánra egyetlen magyar maradt, a mieink legfiatalabb indulója, a 16 éves, az elmúlt időszakban négy korcsoportban versenyző, 15-szörös magyar bajnok Gercsák Szabina. Ő az izraeli Yardi Gerbivel meccselt, de a tavalyi Eb-ezüstérmes még nagy falat volt neki, így a 7. helyen végzett.

A lelkes kiscsapat Szabinának szurkolt
Fotó: Sport24

A meccset – csakúgy, mint délelőtt – egy lelkes mag a szokásosnál is hangosabban követte. Ők voltak Szabina miskolci rajongói, köztük édesanyjával, Gercsákné Bernadettel.

Nagyon lelkes kis csapat drukkolt Szabinának, kik ők?

Miskolcról jött egy csapat gyerek, szülő, nagyon-nagyon hálásak vagyunk nekik, mert az első meccsen is ez segített Szabinának. Legalábbis saját bevallása szerint hallotta a buzdítást, és ez fantasztikus dolog, köszönjük szépen.

Mennyire izgulós versenyző, hogy készült az Eb-re?

Várta, de neki az elmúlt három hétben folyamatosan versenye volt. Mindig éppen arra készült, ami a sorban következett. Erre a felnőtt Eb-re hétfőtől készül, mert előtte még Debrecenben kellett bizonyítania.

Mennyire kemény lány? Lelkileg hogy tudja feldolgozni majd mondjuk ezt a vigaszági vereséget?

Nyilván most még biztosan fáj neki, de szerintem meg fogja érteni, hogy első felnőtt Eb-jén ez jó teljesítmény volt. Ma mégiscsak ő jutott a legtovább. Júniusban lesz a saját korosztályának Európa-bajnoksága, ott szeretne aranyérmet szerezni, ez motiválja most a legjobban, de indul az Európai Olimpiai Fesztiválon is.

Marad Miskolcon?

Bizony marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik