Sport

Nem volt kérdés: a Győr a bajnok!

Görbicz Anita (görbicz anita, )
Görbicz Anita (görbicz anita, )

A címvédő Győr nagy különbséggel nyert a Népligetben, így megnyerte a női kézilabda-bajnokságot.

Két ferencvárosi kapufával kezdődött a női kézilabda NB I. nagydöntőjének második mérkőzése, melyet a címvédő Győr az első összecsapáson, hazai környezetben aratott 34-28-as győzelmének köszönhetően kedvező helyzetből várhatott. A Ferencváros dolgát az is megnehezítette, hogy nem számíthatott Tomori Zsuzsanna játékára sérülés miatt.

Az első félidőben kiegyenlített volt a mérkőzés, 30 perc játék után csak eggyel ment az ETO, 11-12 volt az állás ekkor. Mivel a Fradinak csak hosszú percek után sikerült először a kapuba találni a szünet után, közben pedig a vendégek sorra dobálták a gólokat, a 41. percben már 21-12-re vezetett a BL-döntős címvédő.

Sőt, a 47. percben már tíz volt közte Löke gólja után, a győri szurkolók pedig hangosan számolni kezdtek a lelátón. Ekkor már érezni lehetett, hogy ez a döntő eldőlt. A hajrában már vastaps volt a Népligetben, a pályán pedig csak tovább nőtt a két együttes közti különbség.

Mivel a második félidőt a Győr 22-8-ra nyert meg, így sima lett a finálé vége. A Rába-partiak zsinórban hatodik bajnoki címüket nyerték meg, zsinórban pedig a hatodikat. Nem marad sok idő az ünneplésre, május elején ugyanis következik a Valcea elleni Bajnokok Ligája-döntő.

A Ferencváros 2009. február 1-je óta képtelen legyőzni legnagyobb hazai riválisát.

Eredmény – női kézilabda NB I., döntő, 2. mérkőzés

FTC-Rail Cargo Hungaria – Győri Audi ETO KC 19-34 (11-12)

A párharcot 2-0-ás összesítéssel a Győr nyerte.

a 9-12. helyért:
DVSC-Fórum – Siófok-Galérius Fürdő 26-24 (10-10)
BSE – Budapest Bank-Békéscsaba 26-33 (12-15)

az 5-8. helyért:
Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia – Kiskunhalas 36-33 (15-13)
Veszprém Barabás-Duna Takarék – Fehérvár KC 23-20 (13-7)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik