Sport

Sakkoktatás – akár angolul is

A legjobb fehérvári sakkozótól tanulhatnak a Comenius Általános Iskola tanulói szeptembertől.

Irigyelhetjük a szeptemberben első osztályba érkező kisdiákokat. Bizonyára sokaknak jót tett volna, ha általános iskolában megismerkednek a sakk alapjaival – szervezett szinten.

Ráadásul a sportágat teljesen más szisztémában oktatják majd a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, olyannyira, hogy Szabó Krisztián nagymester tett eleget Rockenbauer Lajos igazgató felkérésének, az ügy mellé állt, és heti egy alkalommal foglalkozik majd a nebulókkal – tudtuk meg az intézmény vezetője és a fehérvári sakkfenomén közös sajtótájékoztatóján. „A Comenius a tervezett három 16 fős osztály helyett négyet indít szeptemberben, és bevezeti a sakk-logikaioktatást, amelybe besegít Szabó Krisztián, valamint a Fejér megyei Sakkszövetség is biztosított, hogy szakmailag is támogatja az iskolát.” – mondta Rockenbauer Lajos. Ez annál is inkább aktuális, mivel az oktatási vezetés úgy határozott, hogy a nappali tagozatos kerettantervben szerepel a sakk oktatása, és az iskola élni kíván ezzel a lehetőséggel. Akár osztályozni is lehet, de természetesen csupán szöveges értékelést kapnak majd a diákok. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy abban az iskolában, ahol sakkoktatás folyik nincs problémájuk a tanulóknak a matematikával, nemcsak a logikus gondolkodást, hanem a társas, szociális kapcsolatokat is fejleszti.

„Örülök annak, hogy ebben az iskolában is bevezetik a sakkot. Szerintem ez a gyerekek számára nagyon jó, mivel az Életre is megtanítja őket. Elég csak arra gondolni, hogy küzdeni, veszíteni, győzni tudnak ez által, nem beszélve arról, hogy elősegíti a koncentráló képességüket, és növeli a memóriájukat. Nem tartok a gyerekektől, eddig még nagyobb csoportokat nem tanítottam, de kizártnak tartom, hogy probléma lenne ebből. Különben sem fogok elhallgatni semmilyen szakmai titkot! Ha kell, akkor angol nyelven fogok oktatni, főként a szakszavak miatt fontos ez, hiszen ez által még jobban tudnak majd fejlődni. – hangsúlyozta Szabó Krisztián.

A versenyző benne van az idény sűrűjében, most fejezte be a magyar csapatbajnokságot, a Paksi Atomerőmű SE színeiben – ő szerezte a legtöbb pontot, ezen kívül, pedig készül a májusban megrendezésre kerülő francia csapatbajnokságra, a TOP 12 küzdelmeire. „Ez a megmérettetés minden is idők legerősebb versenye lesz, mivel az első táblára szupernagymesterek indulása is várható, ők 2700 Élő ponttal rendelkeznek (Szabónak jelenleg 2550 pontja van – a szerk.). Elég kemény lesz, néhányuk ellen biztosan játszani fogok a 11 fordulós verseny alatt. A csapat, amelynek tagja vagyok, a középmezőnybe tartozik, így elég nagy kihívás lesz számomra, de megpróbálom kihozni magamból a maximumot. Erősebbek ellen amúgy is szeretek játszani! Napi nyolc órát edzek, valamint a leendő ellenfelek ismeretében már személyre szabottan készülök – ez körülbelül két hetemet veszi igénybe.” – tudtuk meg.

Szabó Krisztián Hazai László nemzetközi mester, mesteredző segítségével elemez napi nyolc órán át, de emellett szekundánsa Lékó Péter nemzetközi nagymesternek. Célja természetesen, hogy még idén elérje a 2600 pontot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik