Sport

Joseph Cheong behúzta a Manila Millionst

Hosszú évek győzelemmentes időszakát törte meg Joseph Cheong a Manila Millionson, amikor is begyűjtötte az 1,3 millió dolláros fődíjat.

A világ egyik legtehetségesebb, de egyben legpechesebb játékosának tartják Joseph Cheongot, aki számos nagyverseny finálés szereplését egyszer sem tudta még győzelemre váltani.

Ez a rossz széria szakadt meg most a Manila Millionson, ahol is egészen a bajnoki címig menetelt, 1,3 millió dollárt besöpörve – írja a Poker.hu.

18 játékossal indult el a Manila Millions egymillió hongkongi dollár nevezési díjú versenye. Négy zsugás élt a rebuy lehetőségével, így 24 millió HKD, azaz nagyjából 3 millió dolláros nyereményalap jött létre.

Számos profi vett részt a tornán, többek közt Joe Hachem, Sam Trickett, Andrew Robl, Philipp Gruissem és az említett Cheong is.

Közülük csak Cheongnak sikerült a négy fizetős hely egyikére érni, a többiek előtte estek ki. Rajta kívül három tehetős ázsiai üzletember csapott le a pénzdíjakra. Paul Phua lett a negyedik, Peter Chan a harmadik, míg Richard Yong a második.

Cheong megszerezte tehát a győzelmet, mely minden bizonnyal hatalmas elégtétel volt számára az elmúlt évek gyötrelmes időszaka utána. A fiatal amerikai zsugás a bajnoki cím mellé 1,3 millió dollárnak megfelelő összeget tehetett zsebre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik