Sport

Szívós ez a Szeged

Szivós Márton (Szivós Márton)
Szivós Márton (Szivós Márton)

A Szivós Márton vezette A-HID Szeged VE pólócsapata bejutott a legjobb négy közé a bajnokságban.

A szegediek már pénteken, hazai környezetben megágyaztak továbbjutásuknak, azonban szombaton ebédtájban még le kellett játszaniuk a Szentes elleni visszavágót. Az első negyed Hegedűs Gábor remeklését hozta, aki ebben a nyolc percben háromszor is betalált. A nagyszünetre egyébként már 7-3-as előnyt dolgozott ki a Szeged.


Fotó: MTI

Vincze Balázs csapata a második félidőben sem lassított, majd ekkor jöttek Szivós Márton percei: a veterán pólós öt gólt dobott egymaga a harmadik és a negyedik negyedben összesen, végül pedig hét találattal vezette 17-5-ös győzelemre övéit.

A Szeged oda-vissza verte a Szentest, ezzel pedig bejutott a vízilabda ob I. elődöntőjébe. A többiek szombaton kezdik el a párharcokat.

Este aztán a papírformának megfelelően nyert az első meccsen az Eger és a Szolnok.

Eredmény – férfivízilabda ob I.

Valdor-Szentesi VK – A-HID Szeged VE 5-17 (1-4, 2-3, 2-5, 0-5)
A legjobb góldobók: Szabó I., Bálint, illetve Szivós 7, Hegedűs 4

A párharcot 2-0-ra nyerte a Szeged.

Negyeddöntő, 1. mérkőzések:

ZF-Eger – BVSC-Zugló 16-5 (3-1, 3-1, 5-2, 5-1)
Alegjobb góldobók: Varga Zs. 3, illetve a BVSC öt gólján öten osztoztak

Szolnoki Dózsa-Közgép – Debreceni VSE 12-6 (1-2, 3-2, 4-1, 4-1)
A legjobb góldobók: Aleksic 3, illetve Letica 2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik