Sport

„Ilyen sikeresek még sosem voltunk”

oxxo racing (oxxo racing team, )
oxxo racing (oxxo racing team, )

Az OXXO Energy Truck Race Team kamionjai a nogarói teszten fantasztikusan teljesítettek.

A csapat a MAN gyári tesztjén vett részt, Franciaországban, a nogarói pályán. Kiss Norbert most ment idei versenykamionjával – mely a 2012-es Európa-bajnok kamion – először versenypályán, ami olyan jól sikerült, hogy az első napon 14 pilóta közül ő volt a leggyorsabb, majd a következő két napon a második helyen végzett.

A mindössze 16 éves Major Benedek számára pedig szinte minden új volt, mégis gyors tudott lenni, és a szimulált időmérőn, valamint a versenyen is a középmezőnyben haladt.

„A teszt végeredménye nagyon jó számunkra – kezdi értékelését Jobbágy Ákos csapatfőnök –, hiszen Kiss Norbi az abszolút második helyen zárta a leggyorsabb köridőben és versenytempóban is a három napot. Hosszú távú teszteket sikerült futni, illetve rengeteg dolgot kipróbáltunk és fejlesztettünk. Még soha nem volt ilyen sikeres tesztünk, és azt gondolom, Major Benedek az eddigi legjobb debütálást mutatta be Norbi mellett és vele együtt, hiszen a két fiatal pilótánk messze a legügyesebben alkalmazkodott az autókhoz, a körülményekhez. Beni az utolsó napon futott 1.56.1-es körével ismét 1 másodperccel jobbat autózott akárcsak az előző napokon , és ezzel már ott is van a nagyok környékén, így azt mondhatom, hogy maximálisan felnőtt a feladathoz, ráadásul mindezt úgy tette, hogy sérülésmentesen, sőt, kicsúszás, illetve megpördülés nélkül abszolválta a három napot, pedig szakadó esőben is mentünk.”

„Volt napsütésben 25 fok, majd esőben mindössze 14 – folytatja Ákos –, így különböző időjárási körülmények között, száraz és csúszós aszfalton tudtunk tesztelni többféle beállítást, aminek szintén nagyon örülünk, ennél sikeresebb tesztet nem is kívánhatnánk magunknak. Gratulálok a pilótáknak, köszönöm szépen a szervizcsapatnak és minden támogatónknak, illetve mindenkinek, aki tett azért, hogy a tesztünk ilyen sikeres lehetett, és lehetővé tették, hogy felkészüljünk az első, misanói futamra.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik