Sport

Egyre távolabb a címvédés

Cindy Lima (cindy lima, )
Cindy Lima (cindy lima, )

A Sopron már 2-0-ra vezet a női kosárlabda-bajnokság nagydöntőjében.

Hétfőn az Uniqua Euroleasing Sopron együttese hétfőn 74-55-re nyert hazai környezetben a Hat Agro UNI Győr ellen, így előnyből várhatta a finálé második felvonását. Székely Norbert lányai csütörtökön is jól kezdtek, ugyan kevés pont esett az első negyedben, de öt egységgel így is elhúztak a vendégek, a nagyszünetig pedig tovább növelték előnyüket.


Milanovic tarthatatlan volt
Fotó: MTI / Krizsán Csaba

A soproniak a második félidő első tíz percében döntötték el a döntő második mérkőzését, ugyanis ekkor már 18 pontra duzzadt a két csapat közti előny. A vendégek a paprikás záró felvonásban magabiztosan őrizték előnyüket és ugyan a Győr pár hajrábéli triplával kozmetikázott valamelyest az összképen, így is 70-53-as vereséget szenvedett. Milanovic 18 ponttal volt a vendégek legjobbja.

A Sopron így összesítésben 2-0-ra vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban, a Győr címvédésére egyre kisebb az esély. A döntő harmadik mérkőzésére hétfőn kerül sor Sopronban.

Füzy Ákos, a Győr vezetőedzője: “Az egész éves hercehurca és az, hogy három centerünk elment januárban, megviselte a csapatot, ez ma kicsúcsosodott. Sok labdát eladtunk, futottunk az eredmény után, bár kevesebb kosarat kaptunk a Soprontól, mint az előző meccseinken.”

Székely Norbert, a Sopron vezetőedzője: “Végig koncentrálnunk kellett, nagy küzdelem zajlott a pályán. Csapatunk erejét mutatja, hogy túllendültünk a nehéz időszakokon, profi szellemben játszottak a lányok.”

Eredmény – női kosárlabda NB I., döntő, 2. mérkőzés

Hat Agro UNI Győr – MKB Euroleasing Sopron 53-70 (9-14, 15-17, 14-25, 15-14)
legjobb dobók: Raksányi 15, Smith 14, Hurst 13, illetve Milovanovic 18, Krnjics 13, Fegyverneky 12

Az állás: 2-0, a Sopron javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik