Sport

Innen nagyon nehéz lesz…

A Videoton FC otthonában szerzett kétgólos előnyt a Győri ETO a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Az első félidőben tehetetlen volt, a szünet után pedig hiába javult fel a Videoton, nem tudott mit kezdeni a győriek roppant szervezett csapatjátékával. A vendégek a 31. percben szerezték meg a vezetést, amikor Tarmo Kink balról belőtt labdája után Marek Strestik csinálta meg magának a lövőhelyzetet, és be is vágta a labdát a jobb sarokba 16 méterről egy csel után. A szünet után bátrabban kezdeményezett a piros-kék gárda, és helyzeteket is alakított ki a győri kapu előtt. A félidő elején rögtön Juhász Roland lőtt méterről 20 zúgó kapufát, ám a vendégek egy remek támadást követően megszerezték második találatukat is. A baloldalon felfutó Marko Dinjar középre tálalt, az ötös előtt érkező Tokody Tibor, pedig a bal alsó sarokba lőtt a 67. percben. Mladen Bozsovics ugyan négykézláb mászott a labda után és így próbált meg hárítani, de ezúttal ez sem jött össze. A folytatásban még kisebb-nagyobb lehetőségek adódtak a Vidi előtt, Juhász Roland másodszor is veszélyeztetett, de most nem a kapufa, hanem Szasa Sztevanovics hárított. Egy kis szerencsével azért a Videoton jóval szorosabbá is tehette volna a kupaelődöntő első mérkőzését, a május 8.-i visszavágóra igazság szerint minimális továbbjutási eséllyel utazhat Győrbe a gárda.

Jegyzőkönyv:

Videoton FC – Győri ETO FC 0–2 (0-1)

Székesfehérvár, 2000 néző.

Vezette: Andó-Szabó (Kelemen A., Bozó)

Videoton FC: M. Bozsovics – Brachi, Juhász R., P. Vinícius, Stopira (Paraiba, 76.)- Zsótér (Alvarez, 54.), Vítor Gomes, Kovács I. (Torghelle, 79.), Mitrovics, Gyurcsó – Nikolics N. Vezetőedző: José Gomes

Győri ETO:Sztevanovics – Had, Lipták, Djordjevics – Tokody, Kink, Kronaveter (Varga R., 51.), Pátkai, Dinjar, Pilibaitis, Strestík (Andrics, 79.)Vezetőedző: Pintér Attila

Gólszerző: Strestík, Tokody

Edzőszemmel:

– Gyakorlatilag az első fél órában csak a Győr térfelén pattogott a labda, az ő térfelükön folyt a játék. Aztán amikor az ETO átlépte a felezővonalat, az első támadásukból gólt szereztek. Nem lehet általában sem és futballmérkőzésen sem arról beszélni, hogy az eredmény igazságos vagy sem. Ők két gól rúgtak, mi egyet sem, a foci az ilyen. Mindenesetre rengeteg helyzetet sikerült kialakítanunk, csak ezeket sajnos mind ki is hagytuk. Ez viszont csak az első fele ennek a párharcnak, és egészen biztos, hogy úgy utazunk el Győrbe, hogy gólokat akarunk szerezni, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy ez sikerüljön is. Bízok és hiszek abban, hogy a visszavágón megfordítható ez a kétgólos hátrány. – José Gomes a Videoton FC vezetőedzője.

– Az első húsz percben, kicsit keveset futottunk elöl, és nem voltak meg azok a lehetőségek, amit szerettünk volna. Ezután, üzentük is be a pályára, hogy többet kell az üres területekre bejátszani a labdát, és ide bemozogni. A második félidőben már egyértelműen megcsinálták a fiúk ezt, de már az első félidő végén is voltak ebből lehetőségeink, és végül a góljainkat is ebből szereztük. – Pintér Attila a Győri ETO FC vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik