Sport

Hoki-vb: az első akadály kipipálva

magyar jégkorong válogatott (gólöröm, jégkorong, magyar jégkorong válogatott, )
magyar jégkorong válogatott (gólöröm, jégkorong, magyar jégkorong válogatott, )

A magyar jégkorong-válogatott britek elleni sikeres nyitánya után Vas Jánost és Nagy Gergőt kérdeztük a mérkőzésről.

“Minden egyes alkalommal megszenvedünk a britek ellen, ahogy mások is. Erőhokit játszanak, méghozzá nagyon jól. De most mi jobban együtt voltunk és csapatilag jobban dolgoztunk, mint mondjuk tavaly és ezért tudtunk diadalmaskodni”– mondta a Sport24-nek Vas János, a válogatott csatára, a 4-2-es magyar győzelem után.

“Belülről nagyon izzadtságszagú volt a meccs – emlékezett vissza az első gól szerzője Nagy Gergő. Szerencsére, amit beletettünk munkát az elmúlt hetekben, az ki is jött a végére” – összegezte.

A felkészülést Vas János is kiemelte: “Fejben nagyon jól összerakott minket az edző: bízunk benne és bízunk egymásban. Az egész csapat tudja, hogy mit kell csinálni, mindenki arra fókuszál, ami az ő feladata. Ezért tudunk együtt jól játszani.”

A második harmadban lőtt, végül a bírók által érvénytelenített találata – nem is nagyon mondhatna mást – szerinte gól volt. “Úgy éreztem, hogy csak fékezek, és az nem számít rúgásnak, úgy látszik a videó nem ezt mutatta – fogalmazott. Szerencsére nem ezen múlt a meccs “- tette hozzá.

Fotó: MTI

A fiúk játékáról a meccs után elismerően nyilatkozott a szövetségi kapitány is. Rich Chernomaz emellett nem győzte dicsérni a fantasztikus hangulatot teremtő szurkolókat sem.

Hétfőn a Koreai Köztársaság csapata ellen játszanak a magyarok este 19.30-as kezdettel. A mérkőzésről a Sport24 élő, szöveges tudósításban számol be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik