Sport
Kobe Bryant (kobe bryant, )

Lecsapott a Fekete Mamba

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 04. 11. 08:35

Kobe Bryant 47 ponttal vezette győzelemre a Los Angeles Lakerst az NBA-ben.

Ha van olyan hely az NBA-ben, ahol finoman szólva sem kedvelik a Los Angeles Lakerst, az a portlandi Rose Garden. A TrailBlazers és a Lakers rivalizálása már hosszú évekre nyúlik vissza, a létesítmény pedig az egyik legnehezebb idegenbeli fellépés szokott lenni az arany-liláknak. Ugyan a Portland magyar idő szerint csütörtökön hajnalban foghíjasan állt fel a sérülések miatt, ezúttal is nagyon megnehezítette a Lakers dolgát, a vendégeknek egy hősies üzemmódba kapcsoló Kobe Bryant kellett a győzelemhez.

Kobe ezúttal is elképesztő volt, 27 mezőnykísérletéből 14 a gyűrűben kötött ki és mind a 18 büntetőjét bedobta, azaz szezoncsúcsot jelentő 47 pontot gereblyézett össze. Ezen felül megtöltötte a statisztikai lap többi rubrikáját is: leszedett nyolc lepattanót, kiosztott öt gólpasszt, blokkolt négyet és három labdát is szerzett. Mindezt úgy, hogy össz-vissz egy labdát adott el. Nem semmi! Még a rettegett Rose Gardenben is felharsant az „M-V-P” kántálás, ami arra utal, hogy Bryantet illetné meg a szezon végén a legértékesebb játékosnak járó trófea.

Három meccsel az alapszakasz vége előtt a Lakers kedvező helyzetben van a továbbjutást illetően, de:

„Nincs időnk arra, hogy lazítsunk. Még három mérkőzésünk van, mindhármat meg kell nyerni” – mondta Bryant.

Márpedig, ha a Fekete Mamba valamit nagyon akar, azt általában megszerzi. Bármi áron.

Pályára lépett a keleti éllovas Miami Heat is, amely a Washingotn Wizards otthonában vendégszerepelt. Ugyan a legnagyobb sztárok ezúttal is pihentek, a floridaiak megnyerték az összecsapást, ezzel pedig eldőlt, hogy az alapszakasz első helyén végeznek. Ez azt jelenti, hogy a rájátszásban még a nagydöntőben is pályaelőnyük lehet.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 101–124
Washington Wizards–Miami Heat 98–103
Orlando Magic–Milwaukee Bucks 113–103 – hosszabbítás után
Cleveland Cavaliers–Detroit Pistons 104–111
Boston Celtics–Brooklyn Nets 93–101
Dallas Mavericks–Phoenix Suns 91–102
Sacramento Kings–New Orleans Hornets 121–110
Portland Trail Blazers–Los Angeles Lakers 106–113
Denver Nuggets–San Antonio Spurs 96–86
Los Angeles Clippers–Minnesota Timberwolves 111–95

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A Facebook logo is seen on an iPhone in this photo illustration on November 20, 2017. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.