Sport

Tökéletes csapatmunka volt az egri siker

Kazár Miklós (kazár miklós, )
Kazár Miklós (kazár miklós, )

Közel negyvenöt másodperces előnnyel nyerte meg a magyar ralibajnokság nyitófutamát Kazár Miklós és Szőke Tamás.

Fotó: Maxximmun Racing

A Maximmun Racing Team kettőse a 9. Eger Rallyt végig uralva szerezte meg a maximális pontszámot. A Citroen Xsara WRC-vel a miskolci pilóta és régi-új navigátora tízből nyolc gyorsasági szakaszt húzott be, köztük az utolsót is, ami plusz öt pontot jelentett a futamgyőzelem mellé.

“Az utolsó körben már óvatosan mehettünk volna, de nem volt szívem visszaengedni a gázpedált. Nem akartam kizökkenni a ritmusból, hiszen az utolsó szakasz is nagyon fontos volt a számunkra. Szerencsére ezt is megnyertük, így egy teljesen kerek hétvégét zártunk Egerben. Az elsőtől az utolsó percig kiválóan éreztük magunkat a versenyautóban. Élveztük a futam minden egyes pillanatát. Már most úgy érzem, hogy nagyon jó döntés volt a Citroen mellett letenni a voksunkat. Nagyon boldog vagyok, hogy a tavalyi bajnoki cím után ilyen jól kezdtük az új idényt is. Ezért pedig nagy-nagy köszönet jár az olasz csapatunknak és a francia mérnökünknek, akik egy nagyon gyors és megbízható technikát bocsátottak a rendelkezésünkre”– mondta a futam után Kazár Miklós.

A pilóta külön hozzátette: úgy véli, hogy a magyar ralisport egy hatalmasat lépett vissza a négy-öt évvel ezelőtti állapotához képest, azokhoz az időkhöz, amikor több tízezer ember volt kíváncsi a mezőnyre és a királykategóriás autókra.

“Már most látszik, hogy a nézők a WRC-kre kíváncsiak. Az embereket olyan dolgok érdeklik, amit a hétköznapokon nem láthatnak az utcán. Ezek az autók pedig ilyenek. A hangjukkal, a durrogásukkal, és az óriási lángcsóvákkal igazi kuriózumnak számítanak. A Citroen pedig a mi esetünkben sem okozott csalódást. Óramű pontossággal működött, ez pedig elengedhetetlen volt ehhez a sikerhez. A kellő alaphangot tehát sikerült megadnunk, de tudjuk, hogy nagyon hosszú a bajnokság.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik