Sport

Magyar dicsőség a Temzén

novák mariann (novák mariann, )
novák mariann (novák mariann, )

Először vett részt magyar evezős a legendás Cambridge-Oxford versenyen. Novák Mariann győztes hajó tagja volt.


Fotó: Novák Mariann (a magyar lány a jobb szélen)

1829 nyara óta minden évben összecsap Oxford és Cambridge evezőscsapata a Temzén. A világ sportjának ez a párharc az egyik legtradicionálisabb példája, kevesen tudják, hogy női futamot is rendeznek 1927 óta (voltak azért kihagyások), 2015-től pedig minden elemében egy szintre kerül majd a viadal a fiúk versenyével.

Idén először fordult elő, hogy magyar evezős vett részt a viadalon, méghozzá a lányok között. Novák Mariann 25 éves, korábban számos hazai és nemzetközi versenyen indult, nem is kis sikerrel: 9-szeres országos bajnok (ifi és felnőtt kategóriában), 2006 és 2009 között magyar válogatott volt. Az U23-as világbajnokságon 2009-ben könnyűsúlyú egypárban bronzérmes lett.

Az Oxford-Cambridge párharcról

1829. június 10-én futották az első versenyt a folyón, miután két srác (Charles Merivale és Charles Wordsworth) egy-egy csapatot szervezett maga mellé. Akkor Oxford 8+1 fős csapata nyert.

Azóta több százezren sétálnak le a folyópartra, hogy megnézzék a hagyományos viadalt, nem beszélve a több tízmillió tévénézőről. Az oxfordiak sötétkék mezben a cambridge-iek világoskékben eveznek le majdnem 7 kilométert, egészen pontosan 6,8 kilométert. Nyolc evezős és egy kormányos ül a hajókban.

Csak egy alkalommal volt holtverseny, 1877-ben, az összesítésben jelenleg 81-77-re vezet Cambridge. 1981-ben ült először nő valamelyik hajóban. A 2013-as férfiversenyt Oxford nyerte 17 perc 28 másodperces idejével, több mint egy hajót vertek ellenfelükre.

A nőknek két kilométeres távon 1927 óta rendeznek versenyt, itt 41 Cambridge- és 27 Oxford-győzelmet számlálnak.

Tavaly ősz óta az Oxfordi Egyetem egyéves mesterképzésének hallgatója, egyébként az ELTE régész szakát végezte el. A sporttól nem szakadt el annyira, hogy ne vágjon bele a kalandba, és megérte.

„Igazából már akkor gratuláltak barátok, ismerősök, otthoni evezősök, amikor bekerültem a hajóba. Az angol egyetemeken minden hallgatónak nyilvános az e-mail címe, így professzorok, tanárok, itteni magyarok is írtak nekem, meglepődtem” – mondta Mariann a Sport24-nek.

Azt mondja, a sport nem a mellékvágányon halad egy brit egyetemen, mint mondjuk idehaza, mindegyik kollégiumnak van evezős-, rögbi, focicsapata, és aki bokszolni vagy teniszezni akar, tud bokszolni vagy teniszezni, foglalkoznak vele.

Az evezősök persze a legnagyobb versenyre készülnek Oxfordban (és Cambridge-ben is) szinte kizárólag. Nem egyszerű bekerülni a hajóba, és a magyar lány tudta, egy esélye van erre, hisz egyéves képzés részese. Levelet írt a csapat vezetőjének, az „ajánlólevele” pedig korábbi eredményei miatt meglehetősen rendben volt.

„A felkészülés szeptember közepén kezdődött, de én később érkeztem két héttel a többiekhez, mert ásatáson voltam Grúziában. A nyaraimat eddig is az ásatások, gyakorlatok tették ki, épp ezért hagytam fel 2009-ben a versenyszerű evezéssel, nem tudtam összeegyeztetni a tanulást a sporttal. Angliában ez sokkal egyszerűbb, bár a vizsgáim mostanság kezdődnek majd, kicsit aggódom” – mondta Mariann, akinek napi két edzése van, az egyik legtöbbször reggel 6 előtt elkezdődik.

Fotó: Novák Mariann

„Az egyetemen mindenkinek van egy témavezetője, az alapképzéseseknek pedig egy mentora. Ő ha azt látja, hogy a sport hátráltatja a tanulásban a hallgatót, megtilthatja a sportot neki. Szerencsére ez nem fordult elő velünk, az enyém is egyszer megkérdezte, mire készülök, a végén gratulált, ennyi” – árult el egy újabb szemléletbeli különbséget a „történelemíró és civilben történelemfeltáró”.

Az oxfordi hajóban végül a magyar főhősünk mellett hét brit (ketten brit-németek) és egy amerikai ült még. Március 24-én ők nyerték meg a futamot.

„Technikailag volt nehéz a verseny, mert oldalszél volt, és abban nagyon nehéz evezni. Mi voltunk a könnyebb csapat, és bár a rajtnál lemaradtunk vagy fél hajóval, tudtuk, hogy utolérjük majd őket. Csak a végén kicsit később sikerült, mint ahogy számítottunk rá. Ezzel együtt jó verseny volt, senki nem izgult, nyugodtan eveztünk, és a második 1000 méteren két hajóra növeltük az előnyünket” – idézte fel a futamot az Oxfordi Egyetem Keble kollégiumának hallgatója.

Az Oxford 2013-as hajója

Első evezős: Novák Mariann (Keble College) További tagok: Alice Carrington Windo (Kellogg), Mary Foord Weston (Merton), Jo Lee (Lady Margaret Hall), Amy Varney (St. Edmund Hall), Harriet Keane (St. Anne’s), Anastasia Chitty (Pembroke), Maxie Scheske (Magdalen). Kormányos: Katherine Apfelbaum (St. Anthony’s)

Videó – a futam egy részlete:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik