Sport

A statisztika Erdei ellen szól

erdei zsolt (erdei zsolt)
erdei zsolt (erdei zsolt)

Ízekre szedték Erdei Zsolt és Denis Grachev bokszmeccsét egy számítógépes program segítségével.

Erdei Zsolt pontozással 2-1-arányban kikapott orosz ellenfelétől az egymillió dolláros monacói szupernégyes torna elődöntőjében szombaton.

A szurkolók, a szakértők egyöntetű véleménye szerint Madár végig uralta az összecsapást. A három pontozó közül kettő (az ír Terry O’Connor és a belga Philippe Verbeke) úgy gondolta, az orosz Denis Grachev volt a jobb, ő jutott a torna júniusi döntőjébe.

Nagy felháborodás követte az összecsapást, maga Erdei is értetlenül állt a végeredmény előtt. Akadtak olyan német szakportálok, amelyek a meccs végére fáradó magyar bokszoló vereségét nem tartották olyan meglepőnek.

Most egy újabb vetület következik: a Compubox elnevezésű szakprogram ízekre szedte a találkozót, és a számok az orosz igazát bizonyítják – írja a Sportgéza.hu. Gratchev 147 alkalommal, Erdei 146-szor vitt be ütést.


A statisztika általában nem csal a legfelső táblázatban az összes ütés és találat szerepel, alatta a balegyenesek, majd a jobbegyenesek és az összesített értékek szerepelnek
Fotó: boxingscene.com

Igaz, az orosz jóval többször próbálkozott, 828-szor, míg Erdei csak 427-szer. Grachevé 18, a magyaré 34 százalékos hatékonyság. A balegyenesek tekintetében 86-29 a végeredmény Erdei javára, a jobbosoknál 118-60 az orosz javára.

A statisztika szerint 7 menetben is több találata volt az orosz bokszolónak, a magyar ökölvívó az 1., a 3. és a 4. menetben talált be többször. Összességében elmondható, hogy Erdei Zsolt keveset próbálkozott, a hetedik menetben például csak két jobbosa talált be.

A portál szerint fizikai értelemben nem volt a topon Erdei, már a negyedik menetben a száján vette a levegőt, és maga a tény, hogy keveset ütött, sok mindent elárul. Mindenesetre kívülről valóban hatékonyabbnak tűnt a magyar, de az ütések számát tekintve elmaradt az orosztól.

Erdei Zsolt első profi veresége ellenére folytatni kívánja a pályafutását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik