Sport

68 milliós hiány az asztaliteniszezőknél

Csütörtökön tisztújító közgyűlés lesz. Három elnökjelölt - Krisch Róbert, Nátrán Roland és Pósfai Gábor - közül választhatnak a küldöttek.

Lajtai Kristóf, a szervezet megbízott főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta: a posztot 2011 májusa óta betöltő Pákh Imre vállalkozó, a Munkácsy Alapítvány elnöke más irányú elfoglaltságai miatt nem jelöltette magát újra, s ott sem lesz a közgyűlésen.

Krisch Róbert a Roto Elzett Kft. ügyvezető igazgatója, Nátrán Roland a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. vezérigazgatója, a korábbi asztaliteniszező Pósfai Gábor pedig a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója. Bennfentesek szerint utóbbi két jelölt között dől majd el a verseny – a győzelemhez a 77 küldött szavazatának kétharmada plusz egy voks szükséges.

Az új elnökségbe több mint harmincan pályáznak, köztük többek között a világbajnok Jónyer István és Gergely Gábor, az Európa-hírű edző, Karsai Ferenc, a két szövetségi kapitány, Harczi Zsolt és Téglás Péter, valamint az olimpikon Zwickl Dániel.

Ahogy Lajtai fogalmazott, az új vezetés elsődleges feladata a MOATSZ anyagi helyzetének megszilárdítása lesz, miután szponzorok és saját forrás híján a szervezet adósságállománya egyre csak növekszik. Ez az összeg jelenleg mintegy 68 millió forintra rúg, bár ebből az állam – a kormány korábbi döntése nyomán – 48 milliót átvállal, s ennek kifizetése folyamatban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik