damian hollis (damian hollis, )
Sport

Az Alba Fehérvár megnyerte a Magyar Kupát

Szenzációs védekezésének köszönhetően az Alba Fehérvár legyőzte a paksi kupadöntőben a címvédő Szolnoki Olaj gárdáját.

A házigazda Paksot legyőző Alba Fehérvár parádésan kezdte a mérkőzést, 8-0-ra húzott el, a Pécsen túljutó, Báder Mártont nélkülöző Olaj csak az 5. percben talált be először Florence révén.

Keller Ákos hármat is zsákolt az első negyedben, nagy kedvvel játszottak a fehérváriak. Gay és Fodor hárompontosaival zárkózott a Szolnok a második negyed elején, és az etap végén is a trojkák segítségével sikerült a Dzunics-csapat nyakára érkezni. Már a PVSK ellen is 22 (!) triplát szórt a Szolnok, a Magyar Kupa Final Fourra úgy tűnik, ezzel készült az Olaj.

Aztán 36-35-nél először vette át a vezetést a harmadik tízperc elején a Szolnok, ők szerezték hát a szakasz első kosarát, és egy támadót is fújtak az Alba ellen, Florence meg két triplát dobott (35-42) – 8-0 pillanatok alatt. Aztán beleerősített az Alba, Hollis és Moore kosaraival mínusz kettőre csökkent a fehérvári hátrány.

46-44-nél Hollis triplájával vezetett ismét a Fehérvár, de sok hibával játszott mindkét csapat. A hangulat ezzel együtt fantasztikus volt a paksi csarnokban. Smith büntetőivel és Moore kosarával 53-44-re ment az Alba, Sehovic még szépített, a záró negyed előtt 7 pont volt a különbség.

A lepattanózásban sokkal jobb volt a kék-fehér alakulat. Az utolsó negyedben két perc után született az első kosár, Supola büntetője, mind a kettő bement. A Szolnok gyorsította a támadásokat, de nem ültek a kosarak. Az Alba remekül védekezett, így 57-46-nál időt kért Asceric mester.

Négy perccel a vége előtt 60-51 volt az állás, az Alba kicsit lassította a játékot, de az Olaj sokat hibázott. Három perccel a vége előtt Jones hatalmasat zsákolt, 13 ponttal vezetett a Dzunics-legénység, amely eksztázisba került.

Innentől nem volt megállás. A végén a szolnoki drukkerek minősíthetetlenül viselkedtek, a biztonságiaknak is intézkedni kellett.

A címvédés elmaradt, a Morgen Ferdinánd Magyar Kupa győztese az Alba Fehérvár lett, 2000 óta várt erre Székesfehérvár. A bronzmeccset a Paks nyerte a Pécs ellen.

A meccs végén a szolnoki drukkerek majdnem beszaladtak a pályára, a biztonságiaknak kellett feltartóztani a felhevült híveket…

Eredmények – férfikosárlabda Magyar Kupa:

Döntő:

Alba Fehérvár – Szolnoki Olaj 74-54 (20-11, 15-23, 18-12, 21-8)
A legjobb dobók: Jones 18, Smith 16, illetve Sehovic 14, Horváth 13

A bronzmérkőzésen:

Atomerőmű SE – Pécsi VSK-Pannonpower 96-58 (24-4, 29-21, 19-15, 24-18)
A legjobb dobók: Levy 30, Vojvoda 22, Kerpel 12, Körtélyesi 11, Idlet 10, illetve Hendley 12, Bíró, Tóth N. 10-10

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.