Sport
LeBron James (lebron james, miami heat, )

Ennyi volt, kipukkant a Miami

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2013. 03. 28. 08:21

Sorozatban aratott 27 győzelem után kikapott a Miami Heat az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA).

A címvédő csapat a szerdai játéknapon négy ponttal maradt alul Chicagóban, így egyelőre nem döntheti meg a Los Angeles Lakers 1971/72-es, 33 győzelemből álló szériarekordját. Pedig Jamesék közel jártak a 28. sikerhez, hiszen csak négy ponttal kaptak ki a Chicago otthonában.

A Bulls egyébként már az első negyedben tetemes előnyre tett szert, ugyanis 32-22-re nyerték az etapot, de a folytatásban egyre közelebb férkőzött a Heat a hazaiakhoz, a hajrában azonban hiányzott még pár pont, így végül a bajnok kikapott.

A vendégek szekerét szokás szerint a James–Bosh–Wade trió tolta, hárman 71 pontot pakoltak a táblára, míg a kezdő ötös két másik tagja, Haslem 0, Chalmers pedig 9 pontot gyűjtött.

Eredmények – NBA, alapszakasz
Chicago Bulls – Miami Heat 101-97
Toronto Raptors – Atlanta Hawks 88-107 
Philadelphia 76ers – Milwaukee Bucks 100-92 
Charlotte Bobcats – Orlando Magic 114-108 
Cleveland Cavaliers – Boston Celtics 92-93 
New York Knicks – Memphis Grizzlies 108-101 
New Orleans Hornets – Los Angeles Clippers 91-105 
Houston Rockets – Indiana Pacers 91-100 
Oklahoma City Thunder – Washington Wizards 103-80 
Minnesota Timberwolves – Los Angeles Lakers 117-120 
San Antonio Spurs – Denver Nuggets 100-99 
Utah Jazz – Phoenix Suns 103-88 
Golden State Warriors – Sacramento Kings 98-105 
Portland Trail Blazers – Brooklyn Nets 93-111

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HELSINKI, FINLAND - JULY 16, 2018: US President Donald Trump (C) and Russia's President Vladimir Putin (R) shake hands during a meeting at the Presidential Palace. Pictured L is US First Lady Melania Trump. Alexei Nikolsky/Russian Presidential Press and Information Office/TASS (Photo by Alexei NikolskyTASS via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.