Sport

Demján Sándor folytatta menetelését Velencében

A magyarok közül csak Demján Sándor jutott tovább a WPT Velence főversenyének második napjára, aki így harcba szállhat a 180 ezer dolláros fődíjért.

A World Poker Tour Velence főversenyén lezajlottak a selejtezők. Ennek értelmében egy magyar, mégpedig az ország leggazdagabb emberének titulált Demján Sándor jutott tovább a második napra – írja a Poker.hu.

Az 1B játéknappal folytatódott a WPT Velence 3 300 eurós nevezési díjú főversenye. Több mint 100 játékos nevezett, így az 1A napi résztvevőkkel együtt összesen 173 fősre nőtt a mezőny.

Közülük mindössze 21 játékost díjaznak, az első hely 180 ezer dollárt ér majd. Erre a fődíjra egy magyarnak, a Tri-Gránit-vezér, multimilliárdos Demján Sándornak van csak esélye, aki meglepően jól játszott a selejtező nap folyamán.

Ő ejtette ki a franciák reménységét, Guillaume Darcourtot is, aki királypárral futott bele Demján egyel jobb kombinációjába, azaz ászpárjába.

Az 1B nap végén 91-en maradtak, akik közül az olasz Fernando Cimaglia szerezte a legtöbb zsetont, 175 ezer chipet csomagolhatott el. Demján a maga 56 ezrével olyan sztárokat előz meg eddig, mint a WSOP Main Event második helyezett cseh Martin Sztaszko, az orosz EPT győztes Andrey Pateychuk és a brit, szintén EPT-bajnok pókeres hölgy, Liv Boeree.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik