Sport

Akár 15 ezer néző is lehetne Veszprémben

Nagy László (nagy lászló, )
Nagy László (nagy lászló, )

Íme az első reakciók a férfikézilabda Bajnokok Ligája sorsolást követően. Senki sem örül, de azért a hangulat bizakodó. Nem árt tudni: a BL-győztes eddig sosem jutott Final Fourba a következő évben.

A keddi férfikézilabda BL-sorsolást követően kiderült, az MKB Veszprém a létező legnehezebb ellenfelet, a tavalyi győztes német Kiel csapatát kapta ellenfélül. Zámbó Éva irodavezető a veszprémi csapat képviseletében a sorsolás helyszínén az európai szövetségnek nyilatkozva többek között arról beszélt, hogy „nehezebb feladat előtt állnak, mint a spanyol Ademar Leónami ellen, viszont biztos, kétszer-háromszor is meg tudnánk tölteni az ötezres csarnokot”. Érdemes lesz Veszprémben jegyüzérkedni…

Gulyás Péter szerint ez volt a legrosszabb sorsolás, amit kaphatott a csapat, míg Iváncsik Tamás megjegyezte a sorsolást követően: „Más lesz, mint a csoportmeccseken. Olyan rosszul nem szerepelhetünk ismét, mint az első meccsen Kielben. Ott jó meccset kell játszanunk ahhoz, hogy itthon ki tudjuk harcolni a továbbjutást a közönségünk segítségével.”

A csapat ásza, Nagy László sem repesett az örömtől: „A legnehezebb ellenfelet kaptuk, de ha ők jöttek, akkor őket kell kivernünk a Final Fourhoz. Nem verhetetlenek, többször is botlottak idén.” Antonio Carlos Ortega edző megpróbálta pozitív oldalról megközelíteni az ellenfelet. „A legrosszabb sorsolás, amit kaphattunk. Amit pozitívumnak tekinthetünk, hogy a visszavágót itthon játszhatjuk, valamint van időnk készülni, most a válogatottak is jelentős részben itt maradnak velünk. A februári németországi meccsen borzalmasan játszottunk, ők pedig kiváló teljesítményt nyújtottak. Biztos vagyok benne, hogy tudunk mi annál sokkal jobban is játszani. Az a meccs már a múlt, nekünk előre kell tekintenünk.”

A Kiel képviselője is azt hangsúlyozta a helyszínen, hogy számukra hátrány az idegenbeni második meccs, majd hozzátette, igyekeznek „megszakítani azt a sorozatot, hogy a Final Four bevezetése óta az előző évi győztes legközelebb nem jutott be a négyes döntőbe”.

Ebben mindenképp bízhatunk!

A férfi kézilabda BL negyeddöntők párosítása:

Atlético Madrid (spanyol) Barcelona (spanyol)
Metalurg Szkopje (macedón) – Kielce (lengyel)
Flensburg-Handewitt (német) – Hamburg (német)
Kiel (német) – MKB Veszprém

A negyeddöntő győztesei jutnak a június 1-jén és 2-án sorra kerülő kölni négyes döntőbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik