Sport

Elmaradt a szegedi csoda a BL-ben

Mikler Roland (mikler roland, )
Mikler Roland (mikler roland, )

A nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Pick Szeged számára a férfikézilabdázók Bajnokok Ligájában. A magyar együttes a hazai pályán aratott bravúros, 26-25-ös győzelmet követően 32-27-ra kikapott idegenben a Kielcétől.

Egy héttel ezelőtt a Szeged hazai környezetben felborította a papírformát és bravúros győzelmet ért el a Kielce ellen, 26-25-re nyert a Pick. A visszavágót vasárnap Lengyelországban rendezték, a magyar együttes pedig két kulcsembere, az egyaránt sérülés miatt kidőlő Frantisek Sulc és Alen Blazevic nélkül utazott el Kielcébe.

Az első félidő nagy részében a Szeged jól védekezett, Mikler Rolandnak is akadtak nagy védései, ugyanakkor a támadójáték akadozott kissé, rengeteg labdát adott el Skaliczki László csapata. A Kielce 14-11-es előnyt dolgozott ki a szünetig.

A második félidő nem indult túl jól a Pick számára, az agresszívan játszó lengyelek így el is tudtak lépni öt találattal. Skaliczki időkéréssel próbált rendet tenni a fejekben és ez egy kis ideig úgy tűnt, hogy bejött, mert elkezdte a felzárkózást a Szeged, de sajnos a feltámadás nem tartott sokáig, a Kielce magabiztosan játszott.

A hazai közönség az utolsó percekben felállva, vastapssal bíztatta a lengyel együttest, amely végül 32-27-re nyert és továbbjutott a Bajnokok Ligájában. Így már csak az Ademar Leónt kettős győzelemmel búcsúztató Veszprém képviseli hazánkat a legjobbak közt.

A negyeddöntő sorsolását kedden Bécsben tartják.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

Kielce – Pick Szeged 32-27 (14-11)
Gólszerzők:
Olafsson 8, Jurecki 6, Lijewski 4, Stojkovic 4, Zorman 3, Jachlevski 3, Tkaczyk 2, Bielecki 1, Buntic 1, illetve Larholm 8, Prodanovic 7, Balogh 3, Pribanic 2, Ancsin 2, Kekezovic 2, Buday 1, Zubai 1, Vadkerti 1

Továbbjutott: a Kielce, 57-53-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik