Sport

Bedák győztesen tért vissza a szorítóba

Nagyszerű hangulatban és a várakozásoknak megfelelően teltház előtt zajlott a Ferobox Event első bokszgálája Szentesen, a Dr. Papp László Sportcsarnokban.

Bár az igazi nagy pofonokat az esti mérkőzésektől, a visszatérő Bedák Zsolttól vagy a magyar bajnoki övért bunyózó Nagy Sándortól várhattuk, már délután sem unatkozhatott a közönség. Nehézsúlyban Csepregi János és Tóth Zoltán vívott négymenetes, meglehetősen mozgalmas meccset. Előbbit már a második menetben padlóra küldte a Ferobox öklözője, majd az utolsóban kétszer is megrogyasztotta – a másodiknál már nem is tudta folytatni Csepregi, így a bíró beszüntette a látványos összecsapást.

De a java még csak ezután jött! Kezdődött a nagy visszatérő Bedák Zsolttal, aki közel három év kihagyás után a fehérorosz Anton Bekishsel vívott hatmenetes meccset. A magyar bunyós az első menettől irányított, jobb felütésből és bal horogból is több tiszta ütése volt, a második menetben padlót is fogott Bekish. Masszív ellenfélnek bizonyult azonban, állta a pofonokat, de a hatodik menet után nem volt kérdés, hogy Bedák kezét emeli magasba a bíró, akit hatalmas tapssal jutalmazott a közönség.

A szlovákiai magyar, Kovács Tamás „Tomi Kidet” először láthatták a televízióban a magyar nézők. Nem volt nehéz dolga, Vécsei Péter nem sok ellenállást tanúsított, Tomi Kid kétszer is padlóra küldte, mire az ötödik menetben T.K.O.-val ért véget az összecsapás.

Az este első címmeccsén Nagy Lajos Márk az olasz Felice Moncellivel bunyózott a GBC junior övéért. Végig kiegyenlített bunyót hozott a meccs, Márk az utolsó menetekre indult be, amely végül a bíróknál elégnek bizonyult a győzelemhez, így a csarnok közönségének üdvrivalgása közepette vehette át a nemzetközi övet.

A legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzés kétség kívül Nagy Sándor és Bozai Gyula összecsapása volt a cirkálósúly magyar bajnoki övéért. Mindkét bunyós hatalmas szurkolótáborral rendelkezett, ennek megfelelő hangorkánban püfölték egymást az ökölvívók. Bozai az ex-rendőr jobbegyenese után már az első menetben padlót fogott, de folytatódott a meccs. A negyedik menetben is örülhetett a gongszónak, Nagy Sanyi elképesztő erővel vitte be az ütéseket.

A kilencedik menetben a piros sarokban egy bal horog után ismét számolni kellett rá, majd a következő hatalmas pofon után véget kellett vetni a meccsnek, mert Bozai alig állt a lábán. Ezzel Nagy Sanyi derekára került az öv, melyet kicsit nehezen viselt ellenfele.

Rácz Félix ki is használta az alkalmat és az elégedetlenkedők megnyugtatására kihívta Nagy nevében egy visszavágóra Bozait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik