Sport

Vettel indulhat az első rajtkockából

A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat az élről.

A pályafutása 38. első rajtkockáját megszerző versenyző mögött Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája végzett a második, utóbbi csapattársa, a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso pedig a harmadik helyen.

A kvalifikáció első szakaszára száraz pályán, napos időben került sor, a hat kieső névsora pedig a papírformának megfelelően alakult. Az öt újonc közül az ausztrál verseny időmérőjéhez hasonlóan most is egy, ezúttal a mexikói Esteban Gutiérrez (Sauber) jutott tovább a második részbe, amelynek végén a pálya egyes részeire megérkezett a Malajziára jellemző hirtelen és heves eső.
A félig nedves, félig száraz pályához Vettel alkalmazkodott a legjobban, ő az időmérő harmadik szakaszának végéhez közeledve érte el a végül leggyorsabbnak bizonyuló 1:49.674 perces köridőt, amelyen a mögötte érkező Alonso és Massa már nem tudott javítani.

A múlt vasárnapi ausztrál GP-n győztes, így a vb-pontversenyben vezető finn Kimi Räikkönen (Lotus) a hetedik helyről rajtolhat majd a vasárnap – magyar idő szerint – 9 órakor kezdődő futamon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik