Sport

Michelisz a mezőny végén a kaotikus időmérőn

michelisz norbert (michelisz norbert, )
michelisz norbert (michelisz norbert, )

A Zengő Motorsport magyar versenyzője egy fékhiba miatt mindössze a 21. rajtkockát tudta megkaparintani a túraautó-világbajnokság monzai időmérőjén.

A szezonnyitó hétvége szombati napja nem volt éppen eseménytelen a magyar csapat és a versenyző számára. Amint arról már írtunk, Michelisz Norbert csak a hét közepén kapta meg az új Honda Civicjét, így tulajdonképpen a monzai hétvégén teszteli a BMW-ről váltó pilóta új versenygépét.

A délelőtti szabadedzésen a kocsi fékpedálja „beesett”. A szerelők ugyan használható állapotba hozták a Hondát az időmérőre, Michelisz csak a 21. helyen zárt, mivel a fék továbbra is rakoncátlankodott. Nem túl jó előjelek a vasárnapi futamok előtt…

Az első kvalifikációs szakaszban egyébként volt egy látványos baleset is, Alekszej Dudukalo az egyik kanyarban oldalról belehajtott ladás csapattársába, James Thompsonba. Az orosz végül a 16., a brit pedig a kilencedik rajtkockát szerezte meg. A 2012-es világbajnok, Rob Huff egy ütközés után a pályán ragadt SEAT-jával, ő ráadásul mért idő nélkül zárt.

A pole-pozíció a Chevrolet-val versenyző Yves Mülleré lett, aki közel egy másodpercet adott csapattársának, Tom Chiltonnak. A harmadik rajthely Alex MacDowellé.

Eredmény – WTCC, Monza, időmérő
 1.  Yvan Muller            RML Chevrolet        1m56.486s
 2.  Tom Chilton            RML Chevrolet        1m57.345s  + 0.859s
 3.  Alex MacDowall         Bamboo Chevrolet     1m57.685s  + 1.199s
 4.  Pepe Oriola            Tuenti SEAT          1m57.833s  + 1.347s
 5.  Gabriele Tarquini      Honda                1m57.946s  + 1.460s
 6.  James Nash             Bamboo Chevrolet     1m58.005s  + 1.519s
 7.  Michel Nykjaer         NIKA Chevrolet       1m58.172s  + 1.686s
 8.  Marc Basseng           Munnich SEAT         1m58.518s  + 2.032s
 9.  James Thompson         Lada                 1m58.669s  + 2.183s
10.  Darryl O'Young         ROAL BMW             1m58.781s  + 2.295s
11.  Fernando Monje         Campos SEAT          1m58.814s  + 2.328s
12.  Stefano d'Aste         PB BMW               2m00.475s  + 3.989s
13.  Franz Engstler         Engstler BMW         1m59.046s  Q1
14.  Tom Boardman           Special Tuning SEAT  1m59.116s  Q1
15.  Tiago Monteiro         Honda                1m59.155s  Q1
16.  Aleksei Dudukalo       Lada                 1m59.303s  Q1
17.  Tom Coronel            ROAL BMW             1m59.386s  Q1
18.  Mehdi Bennani          Proteam BMW          1m59.685s  Q1
19.  Rene Munnich           Munnich SEAT         1m59.978s  Q1
20.  Fredy Barth            Wiechers BMW         2m00.090s  Q1
21.  Norbert Michelisz      Zengő Honda          2m00.799s  Q1
22.  Charles Ng             Engstler BMW         2m00.901s  Q1
23.  Jean-Philippe Dayraut  Anome BMW            2m00.957s  Q1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik