Sport

Három magyar is éremért megy a birkózó-Eb-n

Ligeti Dániel (ligeti dániel, )
Ligeti Dániel (ligeti dániel, )

Ligeti Dániel villámgyorsan, az első menetben tusolta litván riválisát a szabadfogásúak 120 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjében. Hatos Gábor és Barka Emese is ott lesz az esti helyosztókon.

“Kicsit álmosnak érzem magam, de még van időm felébredni” – mondta alig negyedórával a lengyel Robert Baran elleni nyolcaddöntős meccse előtt a tavalyi kontinensviadal magyar ezüstérmese, aki végül nagy csatában múlta felül ellenfelét.

A tavaly kontinenstornán ezüst-, két éve bronzérmes Ligeti Dániel a negyeddöntőben a tbiliszi Sportpalota többezres, lelkes közönségét is tapsra ragadtatta, mivel alig húsz másodperc elteltével gyönyörűen döntötte le három pontot érően a litván Igor Fjodorovot, akinek ezt követően ideje sem volt arra gondolni, hogy majd az első menet utáni szünetben összeszedi magát, mert a következő pillanatokban ismét a hátán volt, s ezúttal a tus sem maradt el. A londoni olimpián is szerepelt Ligeti az elődöntőben nem számíthat hasonlóan könnyű meccsre, mivel a tavalyi finálé “visszavágóján” kell szőnyegre lépnie a török Taha Akgul ellen.

A londoni olimpia bronzérmesétől, Hatos Gábortól (szabadfogás, 74 kg) már a szerdai sorsolás után mindenki magabiztos bemutatkozást várt a magyar csapatból, s a szombathelyiek birkózója meg is felelt az elvárásnak. A cseh színekben szereplő Gurgen Baghdasarjan egy pillanatig sem okozott neki gondot, tétova lábra támadásait Hatos rendre mögé kerüléssel büntette, melyekből az első menetben kettőt, a másodikban hármat mutatott be, így sima két menetben győzött, és a negyeddöntőbe lépett.

Negyeddöntős riválisától, a szerb színekben versenyző Efendiev Zaurtól előzetesen kicsit tartott Gulyás István szövetségi kapitány, legfőképpen azért, mert nem ismerte a fiatal versenyzőt. A szőnyegen aztán kiderült, hogy nem rossz birkózó, ám Hatossal nem tudja felvenni a versenyt. Az első menetben a szombathelyi sportoló egy szép dobással szerzett három ponttal hozta a szakaszt. A másodikban az elején ugyan Zaur gyorsan mögé tudott kerülni, a hihetetlen energikus és erős magyar azonban gyorsan kitolta a szőnyegről, majd nem sokkal később mögé került, s az utolsó másodpercekben is pontot csinált rajta (3-1).

Barka Emesétől (női 55 kg) is győzelmet vártak a szakemberek, ám az első menetben ő mindenkire ráijesztett, mert hiába nyúlt be mindig jól a török Leyle Metin karja alá, s fogta szépen össze, indításai nem sikerültek, sőt, ellenfele tudott akciókat végrehajtani rajta (0-3). A szünet jót tett Barkának, pillanatok alatt két pontot érő akciót mutatott be, majd a szakasz közepén gyönyörűen kontrázta meg Metin kétpontos támadását, s billentéseiből gyorsan megszerezte az egyenlítéshez szükséges pontokat (9-2). A harmadik két percre a török már teljesen elkészült az erejével, Barka megint gyorsan előnybe került, a “hajrában” pedig tusolta riválisát.

Barka a nyolcaddöntővel ellentétben a német Laura Mertens ellen nem kapkodott, kivárta a legjobb pillanatot az akciói indítására, aminek meg is lett az eredménye: fiatal riválisát szebbnél szebb támadásokkal döntötte le a lábáról, illetve billentette be, így 7-0-ra lett övé az első szakasz. A másodikban is irányított, végül 3-0-ra nyerte a két percet, s ezzel a meccset.

Godó Kitti (női 67 kg) szintén hárommenetes csatát vívott az olasz Dalma Canevával: az első menetet kapaszkodás után elvesztette, a másodikat egy mögé kerüléssel megnyerte, míg a döntő szakaszban az olasz szerzett egy pontot. Godó így csak abban bízhat, hogy legyőzője eljut a döntőig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik