Sport

A hosszabbításban menekült meg a Csíkszereda

HSC Csíkszereda (hsc csíkszereda, )
HSC Csíkszereda (hsc csíkszereda, )

A MOL Liga döntőjének negyedik mérkőzésén a Csíkszereda Dunaújvárosban nyert, így összesítésben 3-2-re szépített.

A Dunaújváros 3-1-es előnyről várhatta a szerdai összecsapást, és egyértelműen az Acélbikák voltak a meccs esélyesei. Győzelmük esetén egyébként visszavághattak volna a Csíkszeredának, a HSC ugyanis két évvel ezelőtt 4-1-re intézte el a Dabot a fináléban. Akkor épp az erdélyi csapat volt az alapszakaszgyőztes, a dunaújvárosiak pedig szintén a Miskolcot ütötték ki az elődöntőben.

A negyedik mérkőzésen a magyar bajnok szerzett vezetést: a 13. percben Vaszjunyin küldte a kapuba Gröschl passzát, így úgy tűnt, végleg eldönti a párharcot a Dab.Docler. Azonban nem sikerült újból betalálniuk, ellenben a Csíkszereda egyenlített a második negyedben, ekkor Bors ünnepelhetett. Majd 29 percig semmi, így 1-1-el zárult a rendes játékidő.

A hosszabbításból már 18 perc eltelt, amikor ismét a gólvonal mögött kötött ki a pakk, ám a hazai szurkolók bánatára nem a Dunaújváros volt eredményes. Jan Fadryn nyerte meg a meccset a Csíkszeredának, akik így 3-2-re szépítettek.

A döntő ötödik felvonását pénteken rendezik.

Eredmény – MOL Liga döntő, 4. mérkőzés
Dab.Docler – HSC Csíkszereda 1-2 (1-1, 0-0, 0-0, 0-1) hosszabbítás után
Gólszerzők:
Vaszjunyin (13.) illetve Bors (31.), Fadrny (78.)
A párharc állása, 3-2 a Dunaújváros javára.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik