Sport

Mindhárom magyar a birkózó kiesett az Európa-bajnokságon

birkózás (birkózás, )
birkózás (birkózás, )

Győzelemmel kezdték meg szereplésüket a magyarok a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon, majd mindhárom versenyzőnk vereséget szenvedett és kiesett.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a 48 kilós Dénes első meccsén a norvég Henriette Slattummal találkozott, s bár a nyitómenetet elvesztette 1-0-ra, a másodikat ugyanilyen arányban megnyerte, a meccset eldöntő harmadik felvonásban pedig 3-0-ra győzött, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A 19 éves magyar birkózó következő ellenfele a török Sumeyya Sezer volt, s két menetben maradt alul vele szemben. A junior vb-n bronzérmes magyar versenyző az első felvonásban 1-0-ra kapott ki, míg a folytatásban 6-0-s vereséget szenvedett..

A férfiak szabadfogású 66 kilós kategóriájában Lukács Norbert is három menetben múlta felül riválisát, a svájci Steven Grafot (2-3, 4-0, 1-1) úgy, hogy a döntő menetben övé volt az utolsó pont. A következő körben a moldovai Mihail Savával találkozott, de vele már nem bírt – riválisa kétszer 3-0-val lépett túl rajta..

A keddi versenynap harmadik súlycsoportjában is volt magyar induló: a szabadfogású férfiaknál 96 kg-ban újonc Szmik Attila szintén a negyeddöntőbe jutásért kezdett a görög Miheil Cikovani ellende elvesztette az első meccsét. A nyitómenetet ugyan még 1-0-ra hozta a magyar fiú, de a folytatásban kétszer ugyanilyen arányban ellenfele bizonyult jobbnak nála.

A magyar versenyzők akkor folytathatták volna szereplését a vigaszágon, ha legyőzőik döntőbe jutnak, de ez nem történt meg egyik esetben sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik