Sport

Belelendült a Pittsburgh

Sidney Crosby (sidney crosby, )
Sidney Crosby (sidney crosby, )

A Penguins hokicsapata már sorozatban kilencedik győzelmét aratta az NHL-ben. Csak hazai sikerek születtek a játéknapon.

Miután egy harmadnyi játékot követően a Pittsburgh Penguins 2-1-es vezetésre tett szert a Boston Bruins ellen a tengerentúli profiliga legutóbbi játéknapján, talán kevesen gondolták volna, hogy nem születik több gól a mérkőzésen.

Pedig így történt, a szünet után a meccs legjobbjának választott Tomas Vokoun, illetve kollégája Tuukka Rask is bedeszkázta ketrecét. Mindez azt jelentette, hogy a Pingvinek a meccset is megnyerték, ez pedig zsinórban a kilencedik sikerük volt, amivel átvették a vezetést a keleti konferenciában.

A szezonban kissé gyengélkedő Washington Capitals fontos két pontot zsebelt be a rivális Buffalo Sabres ellen. Alekszandr Ovecskin már 19 másodperc után megszerezte a vezetést a fővárosiaknak, akik végül 5-3 arányban bizonyultak jobbnak ellenfelüknél.

Érdekesség, hogy Ottawában és Edmontonban is hazai győzelem született, vagyis a vendégségben szereplő csapatok egy pontot sem szereztek a játéknapon.

Eredmények – NHL, alapszakasz
Pittsburgh Penguins-Boston Bruins 2-1
Ottawa Senators-Winnipeg Jets 4-1
Washington Capitals-Buffalo Sabres 5-3
Edmonton Oilers-Nashville Predators 3-2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik