Sport

Ez várhat Janicsra Magyarországon

janics natasa (janics natasa, douchev-janics natasa, )
janics natasa (janics natasa, douchev-janics natasa, )

Douchev-Janics Natasa döntése után visszatérhet a női kajakosok közti konkurencia harc – véli Storcz Botond szövetségi kapitány.

Mint ismert, egy hosszú huzavona után a háromszoros olimpiai bajnok úgy döntött, hogy mégis hazánkban képzeli el a jövőjét. Sőt, azóta már az is kiderült, hogy Győrben folytatja pályafutását, Douchev-Janics Natasa és a Győri Graboplast Vízisport Egyesület szóban már megegyezett egymással, a tervek szerint április közepe táján pedig a szerződést is aláírják a felek.

„Azzal, hogy Douchev-Janics Natasa nem a magyar válogatott ellen, hanem a magyar válogatottal együtt versenyez a nemzetközi versenyeken, az sportágunk nemzetközi eredményességét növelni tudja, míg ellenkező esetben pont a mi eredményességünket gyengítené. Ezzel a lányok közötti konkurencia harc is visszajöhet, bár erre szerintem sosem volt panasz” – mondta vasárnap a magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának a kialakult helyzetről Storcz Botond szövetségi kapitány.

Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára korábban azt mondta, hogy Janics újbóli válogatottságához két feltételnek kell teljesülnie: egyrészt igazolt versenyzőként ki kell harcolnia a csapatba kerülést a válogatókon, másrészt érvényes szerződéses jogviszonyban kell állnia a szövetséggel.

A szövetségi oldal emlékeztet rá, hogy Janics visszatérésével a K-1500 méteren ismét nagyon erős a mezőny hazánkban, ugyanis Kozák Danuta és Kovács Katalin is a honi kihívók közt van. Emellett a párosok összetételében is lehetnek variációk, összeállhat újra a Kovács, Janics kettős, míg Csipes Ferenc nem zárkózik el egy Szabó Gabriella, Kozák összetételű duótól sem. És akkor még az is benne van a pakliban, hogy a Győr egy hajóba ülteti Fazekas-Zur Krisztinát és Janicsot, míg a Honvéd Kovácsot és Szabót.

A K-4 500 méter kapcsán nagyobb lett a merítési lehetőség, mivel az olimpiai címvédő Szabó, Kozák, Kovács, Fazekas-Zur négyes tagjai mellett Douchev-Janics és az Ausztráliában készülő Kárász Anna is versenyben lehet a helyekért.

Kovács és Kozák véleményét Janics visszatéréséről itt olvashatod el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik