Sport

Nadal nem adott esélyt Federernek

Rafael Nadal (rafael nadal, )
Rafael Nadal (rafael nadal, )

A huszonkilencedik Nadal-Federer találkozót a spanyol teniszező nagyon simán nyerte az Indian Wells-i szupertornán.

A sérülése után nemrég visszatért Rafael Nadal 84 perc alatt verte Roger Federert, és a legjobb négy között a Kevin Andersont hasonlóan simán legyőző Tomás Berdychkel találkozik majd.

Nadal sikerével sorozatban nyolcadik alkalommal jutott be a torna elődöntőjébe, ami azért érdekes, mert arról is volt szó, hogy el sem indul rajta. Összesen kétszer, 2007-ben és 2009-ben nyerte meg a tornát.

A második szett egyébként annyira sima volt, hogy még Nadal is azt nyilatkozta a találkozó után, hogy nem érezte, Federer úgy küzdene, mint ahogy szokott. Többek szerint a hátával lehetett gondja a svájcinak.

Érdekesség, hogy ha Andy Murray bejut a döntőbe, megelőzi Federert a világranglistán.

A nőknél az első helyen kiemelt Viktorija Azarenka nem állt ki a dán Caroline Wozniacki ellen, így utóbbi meccselhet az elődöntőben a német Kerberrel.

Eredmény – Indian Wells, 10 millió dollár, negyeddöntők:

Nadal (spanyol, 5.) – Federer (svájci, 2.) 6-4, 6-2
Berdych (cseh, 6.) – K. Anderson (dél-afrikai) 6-4, 6-4

Nők:

Wozniacki (dán, 8.) – Azarenka (fehérorosz, 1.) – játék nélkül
Kerber (német, 4.) – Stosur (ausztrál, 7.) – játék nélkül
Sarapova (orosz, 2.) – Errani (olasz, 6.) 7-6 (8-6), 6-2
Kirilenko (orosz, 13.) – Kvitova (cseh, 5.) 4-6, 6-4, 6-3

Az elődöntőben:

Wozniacki-Kerber, Sarapova-Kirilenko

Videó – a találkozó összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik