Sport

Edzőmeccset játszott az A-Híd Szeged VE a LEN Kupa döntős Kragujevaccal

A LEN Kupa döntőre készülő szerb Kragujevac volt Vincze Balázs csapatának az ellenfele ma délelőtt is az újszegedi sportuszodában. A hétfő esti döntetlen után ma 10-13-ra kikapott a Tisza-parti csapat.

A szerbek már javában melegítettek, amikor a Tisza-parti csapat nagy része megérkezett a medence partjára. A szerbek jövő héten szerdán a LEN Kupa döntő első meccsét játsszák az olasz Florentia ellen, így érthető, hogy fontosabb volt számukra az edzőmeccs. Vincze Balázs csapatának is remek ráhangolódást jelentett a találkozó, hiszen jövő héten ők is fontos mérkőzést játszanak a Montpellier ellen Hódmezővásárhelyen. A BL nyolcaddöntős találkozó időpontja a televíziós közvetítés miatt átkerült március 21-re.

A mai edzőmeccs előtt közvetlenül – vízilabda meccseken nem megszokott – mágneses táblák játszottak fontos szerepet. Dejan Udovičić és Vincze Balázs is bőszen magyarázott a már vízben lévő játékosoknak, mit kellgyakorolni meccs közben. Mindketten bőszen magyaráztak, így az egykori szegedi játékosnak, Lehmann Istvánnak, az alkalmi játékvezetőnek többször is a sípjába kellet fújni, hogy elkezdődhessen a meccs. Vincze-mester utolsó taktikai utasításaiban arra kérte csapatát, ússzanak vissza és ne engedjék, hogy a szerbek 5-0-val kezdjenek.

Szavait megfogadták és Decker Ádám duplájával és Szívós Márton góljával simán 3-0-ra vezetett a Szeged. Csupán a montenegrói Zloković volt eredményes centerből a másik oldalon. Eléggé álmosan játszott a szerb csapat az első negyedben. A második játékrész igazi gólparádét hozott. Szegedi részről Juhász, Varga, Kiss volt eredményes, miközben Zloković centerben villogott – jóformán ebből élt a szerb gárda a későbbiekben is. Joseph Kayes és Molnár Tamás – mindketten kisebb sérüléssel bajlódnak – hiánya érződött a védekezésben. Kayes, Baksa László társaságában a kapu mögött tempózott szorgosan a meccs alatt. Baksa csak az utolsó negyedbe állt be, addig Molnár Dávid védett, akit Vincze Balázs dicsért a meccs után: “Világsztárokkal felálló, európai kupadöntőt játszó csapat ellen védett. Nem sokszor adódik ilyen a számára, hogy ilyen edzéseken vagy meccseken védjen. Ilyen komoly lehetősége a Honvéd ellen volt, ahol nagyon jó teljesítményt nyújtott. Látszódnak a hiányosságok, de elégedett vagyok a mai játékával.” A csapat másik két fiatalja, Márkus Martin és Vincze Márk is sok lehetőséget kapott, utóbbi egy góllal is meghálálta a bizalmat.

A harmadik és negyedik negyedben  fokozatosan elléptek a szerbek és “nyertek”. Ennek ellenére a csapat teljesítményével elégedett volt a mester: “Azt kértem, próbáljunk meg egy szoros mérkőzést játszani, nyugodt támadásokkal. Jól indult a meccs, vezettünk. Az ellenfél felpörgött, ezután fej-fej mellett haladt a meccs. Elégedett vagyok az eredménnyel, főleg úgy, hogy utazós másfél hét van mögöttünk, ahol négy nagyon fontos meccset játszottunk és nyertünk is.” Azért is örült Vincze Balázs a szerbek jelentkezésének és bólintott rá az edzőmeccsekre, hogy egy kicsit szimulálja a rájátszást, amikor akkor is lesz mérkőzés, amikor nem fog jól esni. A mentális ráhangolódás mellett a fizikális felkészülést is elkezdtük a rájátszásra. A csapat elkezdett egy újabb mini alapozást, hasonlót, mint amin már az év elején átesett a társaság. A BL visszavágóval kapcsolatban kérdeztük a mestert, mennyire fogja ez a fizikális felkészülés befolyásolni a meccset. “Szerencsére sikerült az első meccsen egy kisebb előnyt kiharcolnunk. Nem azon leszünk, hogy 10-5-re nyerjünk, hanem az lesz a cél, hogy továbbjussunk. Eközben pedig egy megfelelő alappal rendelkezzünk, aminek köszönhetően minél jobb eredményt érjünk el.”

A-Híd Szeged VE – Kragujevac 10-13Szegedi gólszerzők: Decker 4, Kiss 2, Szívós, Juhász, Varga, Vincze

 

Radócz Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik