Sport

Lépéselőnyben a címvédő Dunaújváros

dab-docler(960x640).jpg (dab docler, )
dab-docler(960x640).jpg (dab docler, )

A Dab.Docler jégkorongcsapata hazai környezetben nyert 2-0-ra a HSC Csíkszereda ellen a MOL Liga nagydöntőjének első mérkőzésén.

Eljött a nagy nap, elkezdődött a regionális bajnokság fináléja, ahol a címvédő Dunaújváros és a Csíkszereda feszül egymásnak az egyik fél negyedik győzelméig tartó küzdelemben. Az első összecsapást a Fejér megyei településen rendezték, az iramra pedig nem lehetett panaszunk, a kapuk felváltva forogtak veszélyben már az első harmadban.

Ki kell emelnünk a két kapus, a hazai ketrec előtt álló Peter Sevela, illetve a vendégek kapuját védő Stanislav Kozuch teljesítményét, ugyanis rajtuk múlt, hogy sokáig nem láthattunk gólt – az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy egy-egy üreskapus ziccer kimaradt mind a két oldalon. A Dab.Docler a 28. percben került lépéselőnybe, ekkor Nagy Richárd zörgette meg a hálót egy jól eltalált lökettel.

A vezetés megszerzése megnyugtatta az Acélbikákat, akik innentől kezdve átvették a mérkőzés irányítását, a 49. percben pedig tovább növelték előnyüket, Artyom Vaszjunyin járt túl Kozuch eszén. A Csíkszereda ugyan a végsőkig küzdött, a vendégeknek azonban még szépíteniük sem sikerült, a Dab így 2-0-ra nyert és megnyerte a párharc első felvonását.

Folytatás kedden, amikor ismét Dunaújvárosban ütköznek meg a felek.

Eredmény – MOL Liga, döntő, 1. mérkőzés
Dab.Docler – HSC Csíkszereda 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)
gól:
Nagy R. (28.), Vaszjunyin (49.)

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-0 a Dab javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik