Sport

Storcz Botond örül Janics döntésének, Szeged kivár

A magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya pozitívan fogadta a hírt, miszerint Janics Natasa Magyarországon maradna.

Ahogyan arról írtunk, hétfőn Douchev-Janics Natasa levélben jelezte, hogy mégis Magyarországon szeretné folytatni pályafutását.

A háromszoros olimpiai bajnok egy rendkívül szövevényes történet végén gondolta meg magát, az ősz óta eltelt időszak eseményeit itt foglaltuk össze.

JANICS NATASA LEVELÉT ITT OLVASHATJÁTOK EL.

“Úgy érzem, Natasa mostani lépésével is nyilvánvalóvá vált, hogy nem akar trükközni” – mondta Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára. Hozzátette: talán ennyi idő kellett neki, hogy lehiggadjon és rádöbbenjen, hogy Szerbiában ugyan könnyedén bekerülne a válogatottba, ám nem biztos, hogy éremesély lenne egy világversenyen, míg a magyar csapat – ahová nehéz bekerülni – minden tagja dobogóesélyes.

Szegedre bármikor mehet, de még nem szólt

Kérdés, melyik klubban versenyezne további a korábban Szegeden kajakozó Janics Natasa. Petrovics Kálmán, a szegedi klub ügyvezetője a Délmagyarországnak nyilatkozott, és elmondta, őt még senki sem kereste az ügyben.

“Engem, illetve a klubot nem értesítette még senki ez ügyben, vele személyesen pedig valamikor az ősszel beszéltem utoljára. Bármi szóba kerülhet, mi annyit mondtunk még a távozása előtt, hogy ha el akar menni, nem akadályozzuk meg, hiszen csak köszönettel tartozunk neki, és ha a család így dönt, az a legfontosabb.

Az EDF DÉMÁSZ-Szeged maximálisan együttműködve viselkedett vele, és elfogadta az ő döntését. Azt tartottuk és most is így van, hogy ő bármikor visszajöhet Szegedre, a klubunkhoz. Mindaddig azonban, amíg hivatalos megkeresés nem érkezik, nem is tudok érdemben reagálni erre a hírre. A másik oldal, azaz az egyesület is mindent teljesített, amiben megegyeztünk, ez azért hozzátartozik a teljes képhez” – mondta Petrovics Kálmán a delmagyar.hu-nak.


“Vannak még nyitott kérdések: melyik klub fogadja őt, és mikor tudja lezárni ezt a sok érzelmet kiváltó ügyet, hogy tudja rendezni viszonyát a versenyzőtársaival”
– fogalmazott Ábrahám.

Storcz Botond szövetségi kapitány örül annak, hogy Douchev-Janics Natasa a magyar válogatottban szeretne szerepelni, és nem a magyar válogatott ellen.

“Ez örömteli lépés a részéről, örülök neki, hogy meggondolta magát. Most már beindultak az edzések, remélem, ő is maximálisan készül a szezonra” – tette hozzá Storcz.

A Szerb Kajak-kenu Szövetség főtitkára, Dusan Milenkovic az újvidéki Magyar Szótól értesült az esetről, és elmondása szerint sokkolta a bejelentés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik