Sport

Janics Natasa mégis maradna hazánkban

Mégsem külföldön, hanem Magyarországon folytatná pályafutását Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos.

A versenyző szándékáról levélben tájékoztatta Baráth Etelét, az MKKSZ elnökét és az elnökséget. “El kell ismernem, hogy a magyar kajak-kenu sport és különösen a női kajak a legerősebb a világon” – többek között ez áll Douchev-Janics levelében, amelyben azt írja, hogy szándéka szerint Magyarországon folytatná a pályafutását.

A kajakos a levélben egyben bejelentette, hogy visszavonja a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséghez (ICF) benyújtott versenyzésiengedély-kérelmét, vagyis egészen biztosan nem akar más ország színeiben kajakozni.

A londoni olimpián K-2 500 méteren Kovács Katalinnal ezüst-, K-1 200 méteren bronzérmes Douchev-Janics Natasa szeptemberben jelentette be, hogy szülőhazájában, Szerbiában kívánja folytatni a pályafutását. Az MKKSZ azonban úgy döntött, hogy felkészülési hozzájárulás címén 150 ezer eurót kér versenyzői engedélyének kiadásához. A pénz nem érkezett meg időre, 2012. november 30-ra, az MKKSZ nem adta ki az engedélyt, és így az ICF is elutasította a benyújtott kérelmet.

A szabályok szerint Douchev-Janics Natasa csak két év kihagyás után versenyezhetett volna szerb színekben. A helyi sajtó korábban ugyanakkor arról cikkezett, hogy Szerbia villámgyors eljárással honosíthatja Andrian Douchevet, a sportoló bolgár férjét, és akkor Douchev-Janics – egy válás, majd új házasság után, a férje jogán – már idén is indulhatna a világversenyeken szerb színekben. Vaskuti István, az ICF első alelnöke ugyanakkor ezzel a lehetőséggel kapcsolatban azt mondta: ez sem változtatna a helyzeten.

(fotó: MTI)

Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára januárban azt mondta: elképzelhető, hogy a kajakos a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, de erre végül nem került sor. Akkor megjegyezte: a szerb és a magyar szövetség közötti viszony egyelőre korrekt, egy esetleges házassági trükközés azonban visszavonhatatlanul elmérgesítené azt. Ezt a véleményét most is fenntartja:

“Úgy érzem, Natasa mostani lépésével is nyilvánvalóvá vált, hogy nem akar trükközni” – mondta az MTI-nek Ábrahám. Hozzátette: talán ennyi idő kellett neki, hogy lehiggadjon és rádöbbenjen, hogy Szerbiában ugyan könnyedén bekerülne a válogatottba, ám nem biztos, hogy éremesély lenne egy világversenyen, míg a magyar csapat – ahová nehéz bekerülni – minden tagja dobogóesélyes.

“Vannak még nyitott kérdések: melyik klub fogadja őt, és mikor tudja lezárni ezt a sok érzelmet kiváltó ügyet, hogy tudja rendezni viszonyát a versenyzőtársaival” – fogalmazott Ábrahám. Storcz Botond szövetségi kapitány örül annak, hogy Douchev-Janics Natasa a magyar válogatottban szeretne szerepelni, és nem a magyar válogatott ellen.

“Ez örömteli lépés a részéről, örülök neki, hogy meggondolta magát. Most már beindultak az edzések, remélem, ő is maximálisan készül a szezonra” – tette hozzá Storcz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik