Sport

Edzőváltás az atomvárosban

A férfikosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű SE hétfőn szerződést bontott Enrique Garcia Gutiérrezzel, az együttes spanyol vezetőedzőjével.

Erre azért került sor, mert az utóbbi mérkőzéseken a gárda nem olyan teljesítményt nyújtott, amit a vezetőség és a szurkolók elvárnak a négyszeres bajnokcsapattól. A Tolna megyei együttes az alapszakasz utolsó fordulójában Körmenden kapott ki, a legutóbbi fordulóban pedig a Kaposvári KK-val szemben maradt alul, immáron a középszakasz első fordulójában.

Enrique Garcia Gutiérrez tavaly februárban érkezett az ASE-hoz, amellyel a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett, a bajnokságban viszont csak ötödik helyen végzett. Szerdán a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj látogat Paksra, ezen a találkozón Schmidt Béla, az eddigi másodedző dirigálja majd a piros-kék együttest.

Plézer Gábor, az ASE technikai igazgatója elmondta: mindenképpen magyar edzőt szeretnének leültetni a paksi csapat kispadjára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik