Sport

Németh András otthagyja a Hypót

Hamzók Gotfrid
Hamzók Gotfrid

2013. 03. 06. 13:02

A szezon végén elhagyja az osztrák Hypo NÖ női kézilabdacsapatát Németh András vezetőedző.

A tréner szerdán elmondta: már hosszú ideje próbált beszélni a klub vezetőségével, hogy erősíteni kellene a keretet, mivel csak így tudják biztosan teljesíteni az elvárt célt, a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé kerülést.

“Március végéig sem tudták volna megmondani, mire számíthatunk. A csapat erős, de nem annyira, hogy a BL-ben minden évben középdöntős legyen. A mostani szezonban csak egy gól döntött…” – jelentette ki Németh, hozzátéve: annyira friss még az elhatározása, hogy jelenleg nem tudja, hol folytatja.

A magyar edző 2007 és 2009 között volt már az osztrák kirakatcsapat trénere, és a korábbi nyolcszoros BEK-, illetve BL-győztes südstadti együttessel 2008-ban Bajnokok Ligája-döntőt játszott. A gárda, amely jelenleg a KEK negyeddöntőjében érdekelt, a mostani és az azt megelőző évadban nem jutott tovább BL-es csoportjából.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Gyula, 2012. január 19.
A gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház egyik munkatársa egy beteg sugárkezelését készíti elő az onkológiai osztályon. A kórház - holtversenyben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Idegsebészeti Klinikájával - második helyen végzett a HáziPatika.com által meghirdetett Az év kórháza szavazáson.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.