Sport

Ha kell, a Fradi beáldozza a rangadót

ftc-rail cargo hungaria (ftc-rail cargo hungaria, )
ftc-rail cargo hungaria (ftc-rail cargo hungaria, )

A női kézilabda NB I. szerdai játéknapján rangadót, Ferencváros-Győr találkozót rendeznek. A Fradi azonban nem ezt a meccset tartja a legfontosabbnak.

Mindkét együttes remekel a Bajnokok Ligájában, hiszen a középdöntős csoportból a győriek már továbbjutottak, vagyis ott vannak az elődöntőben, ráadásul csoportelsőként, míg az FTC a hétvégi Valcea elleni összecsapáson biztosíthatja be a helyét a legjobb négy között.

Így talán rosszkor jött a fővárosiak számára egy komoly erőpróba a hazai pontvadászatban, hiszen Görbiczék ellen kell pályára lépniük.

Elek Gábor, a Fradi vezetőedzője viszont már a találkozó előtt leszögezte, ha kell, beáldozza ezt a meccset, csak hogy a románok ellen minden esély meglegyen a továbbjutásra a BL-ben.

“A hét legfontosabb része a Valcea elleni mérkőzés, nem azért, mert a BL-ben csakis az az elfogadható, ha a négy közé jutunk. Hanem azért, mert akármit csinálunk itt a Győrrel, nem tudunk előrébb menni a bajnokságban. Valamint a győriek teljes játékosállománnyal tudnak ideérkezni, nincsen sérültjük, és úgy gondolom jobbak a lehetőségeik, mint nekünk” – mondta a Fradi mestere.

“Éppen ezért, itt ennek a pár embernek, aki egészséges maradt, nem követhetem el azt a hibát, hogy kizsigereljem őket. Azt gondolom, hogy a hétvégi mérkőzés a fontosabb nekünk a héten, éppen ezért, hogyha kell, akkor be fogom áldozni a Győr elleni összecsapást. Ha bárkinek nem tetszik sajnálom, de nekünk most ez a fontosabb. Ha a Győr ellen sok mindent megmozgatunk, az a hétvégi miérkőzésen nem fog minket segíteni. Le kell venni a felelősséget a játékosok válláról, és hagyni kell azt, hogy a hétvégi BL-összecsapásra összpontosíthassunk.”

A 19 órakor kezdődő rangadó előtt természetesen a másik fél, a győriek mestere, Ambros Martin is megszólalt.

“Keményen készülünk, és örülünk, hogy a hazai bajnokságban is kiemelkedő BL-szintű mérkőzést játszhatunk. De az biztos, hogy ennek a legnagyobb nyertesei a magyar kézilabda szurkolók, hiszen a Fradi-Győr rangadó szerintem minden magyar kézilabda rajongó számára egy igazi fiesta lesz!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik