Sport

A birkózószövetség szerint csinálják a cirkuszt

A birkózás jelenlegi helyzetében nem a hangulatkeltésnek van itt az ideje Gáspár Tamás, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára szerint.

A sportvezető érthetetlennek és komolytalannak tartja azt a felvetést, hogy Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke felelős azért, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága februárban a sportág törlését javasolta a 2020-as játékok műsoráról.

“Őszintén szólva nem nagyon akarunk ennél bővebben reagálni a Magyar Birkózó Liga elnöke, Komáromi Tibor által hétfőn elmondottakra, mert a sárdobálás nem vezet sehova” – mondta Gáspár Tamás, hozzátéve, hogy komoly feladatok előtt áll a sportág, melynek az összefogásra és nem a széthúzásra van szüksége.

Komáromi Tibor – aki tavaly december óta vezeti a 2007-ben az egyesületek érdekvédelméért létrejött birkózóligát – hétfőn úgy fogalmazott: Hegedűsnek a nemzetközi szövetségben betöltött elnökségi tagságáról és a magyar szövetség elnöki tisztéről is le kellene mondania, mert neki mint a nemzetközi szervezet elnökségi tagjának és egyben a marketingbizottság vezetőjének rálátása volt arra, hogy az elmúlt években milyen szabálymódosításokat fogadtak el.

Szerinte ezek a változtatások vezettek oda, hogy a birkózás érthetetlenné vált a közönség számára, és a sportág olimpiai léte is veszélybe került.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik