Sport

A magyar jégkorong legendája 90 éves

Pásztor György a sportág nagyjait tömörítő Hírességek Csarnokának tagja bízik benne, hogy a magyar hoki megőrzi lendületét, a válogatott pedig képes lesz kijutni az olimpiára.

Pásztor több mint negyven élvonalbeli világbajnokságon volt jelen, de mind közül kiemelkedik a 2009-es: a magyarok akkor játszottak hetven év kihagyás után ismét a legjobbak között.

“A 2008-as feljutás és a 2009-as vb-szereplés maga volt a csoda. Azóta sem láttak olyat, hogy egy ország viszonylag rövid idő, egy évtized leforgása alatt a harmadik vonalból az élmezőnybe küzdje fel magát. A nemzetközi szövetség vezetői azóta is ezt emelik ki, ha szóba kerül a magyar hoki” – mondta Pásztor György, aki 1933-ban jegyezte el magát a jégkoronggal a Városligetben.

A magyar szövetség tiszteletbeli elnöke játékos-pályafutását követően edzőként, majd megszámlálhatatlan funkcióban sportvezetőként dolgozott, illetve dolgozik a magyar hokiért. 1959 és 1982 között Magyarországot képviselte a nemzetközi szövetség kongresszusain, ezt követően pedig – 1994-ig – a szervezet elnökségének tagjaként tevékenykedett. Emellett nem kevesebb mint 23 éven át vezette a nemzetközi testület orvosi bizottságát. 2001-ben – Magyarországról elsőként – beválasztották az Nemzetközi Jégkorong Szövetség halhatatlanjainak sorába.

Pásztor György kitért arra is, hogy nemcsak a pályán, hanem azon kívül is volt egy fontos momentum, ami örökké emlékezetes marad számára: tavaly Kolbenheyer Zsuzsanna a legtöbb szavazatot besöpörve bekerült az IIHF vezető testületébe.

Pásztor György – Fotó: icehockey.hu

“Ez legalább akkora szó, mint amikor a fiúk az A csoportba feljutottak, csak éppen a sportdiplomácia területén. Persze bízom benne, hogy a férfi- és a női válogatott még hoz sikereket. Többször is csak egy hajszálra voltunk a bravúrtól, de ahogy mondjuk a szlovénoknak sikerült kijutniuk az olimpiára, úgy egyszer nekünk is sikerülni fog” – tette hozzá a remek egészségnek örvendő Pásztor György.

Megjegyezte, a sportág Magyarországon lendületben van, persze időnként lehetnek visszaesések, de összességében pozitívan látja a jövőt:

“Egyre több fiatal választja a jégkorongot, pályák épülnek, és bármerre járok, látom, hogy milyen népszerű a sportág. A hoki úgy tudott eddig felmutatni eredményeket, hogy nem volt mögötte állami támogatás, most viszont a TAO révén sok pénz áramolhat be, és ez ismét lendületet ad. Bizakodva várom, hova fejlődik a jégkorong hazánkban” – mondta Pásztor György.

Névjegy – Pásztor György

Születési hely, idő: Törökbálint, 1923. március 2.

Civil foglalkozása: gyógyszerész

Klubjai: Fasori Evangélikus Gimnázium (1933-41), BKE (1941-44), Csepel (1948-49), Mallerd (1949-50), Meteor Mallerd (1950-51), Vörös Meteor (1951-59), Bp. Építők (1959-1960)

Eredményei:

– kétszeres felnőtt válogatott
– főiskolai világbajnoki bronzérmes

1961–64 között a Bp. Építők edzője.

1957-től a Magyar Jégsport Szövetség szakbizottságának tagja jégkorongosként, később szaktanácsadó.

1963-tól elnökségi tag és a jégkorong szakbizottság vezetője.

Az 1988-ban önállósult Magyar Jégkorong Szövetség alelnöke 1994-ig, ezután tiszteletbeli elnöke.

1989-től a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagja, jelenleg tiszteletbeli tagja.

A Nemzetközi Jégkorong Szövetségben 1959-től 1982-ig Magyarországot képviselte.

Ezt követően, 1994-ig az IIHF elnökségének tagja, és 23 éven át vezette az orvosi és doppingellenőrzési bizottságot.

1994-ben az IIHF tiszteletbeli tagjának választották, 2001-ben pedig bekerült a sportág legendás alakjait tömörítő Hírességek Csarnokába (Hall of Fame).

Jelentősebb kitüntetései:

1987: Sport érdemrend aranyfokozat
1998: Magyar sportért érdemrend
2003: MOB Olimpiai-díj
2003: Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat
2008: Fair Play Életmű-díj


Videó – beszélgetés Pásztor Györggyel:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik