Sport

Nadal bombasztikus kezdés után nyert

Rafael-Nadal(960x640)(1).jpg (rafael nadal, )
Rafael-Nadal(960x640)(1).jpg (rafael nadal, )

A spanyolok korábbi világelsője bejutott az 1,2 millió dollár összdíjazású, salakpályás tenisztorna negyeddöntőjébe.

A második helyen kiemelt Rafael Nadal feszített tempót diktál az utóbbi időben, ugyanis jó féléves kihagyás után az elmúlt négy hétben már a harmadik tornáján vesz részt. Ezúttal az acapulcói salakon vitézkedik a mallorcai klasszis, aki az argentin Martin Alund meccselt a nyolcaddöntőben.

Nadal fantasztikusan kezdett magyar idő szerint csütörtökön kora reggel, ugyanis az első szettben az első adogatásai 88 százalékából (!) pontot tudott szerezni. Alundnak lényegében momentuma sem volt, így nem volt meglepetés, hogy 6-0-ra elbukta a felvonást.

Az argentin aztán jelentősen feljavult a második játszmára, sokkal biztosabban szervált, valamint már Nadal adogatásainál is volt keresnivalója, kiharcolt például három bréklabdát is, ám egyet sem tudott végül kihasználni. Nadal is csak egyet tudott a második játszmában, ám ez elegendőnek bizonyult a sikerhez, így 1 óra és 16 perc alatt kiharcolta a továbbjutást.

Korábban a másik spanyol klasszis, az első helyen kiemelt David Ferrer is könnyedén vette az előtte tornyosuló akadályt, ő 6-2, 6-1-re nyert az amerikai Wayne Odesnik ellen. Ferrer egyébként a torna címvédője.

Eredmények – ATP-torna, Acapulco (1,2 millió dollár összdíjazás), nyolcaddöntő
Ferrer (spanyol, 1.)-Odesnik (amerikai) 6-2, 6-1
Nadal (spanyol, 2.)-Alund (argentin) 6-0, 6-4
Almagro (spanyol, 3.)-Robredo (spanyol) 6-4, 7-6 (7-4)
Zeballos (argentin, 8.)-Gimeno (spanyol) 6-2, 6-3
Lorenzi (olasz)-Andujar (spanyol) 6-4, 6-3
Fognini (olasz)-Bedene (szlovén) 2-6, 6-4, 7-6 (7-4)
Mayer (argentin)-Kuznyecov (orosz) 6-2, 6-2
Giraldo (kolumbiai)-Sousa (portugál) 7-6 (10-8), 7-5


Videó – az utolsó gém:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik